Melegfronti, majd kettős fronthatás várható

Melegfronti, majd kettős fronthatás várható. Főleg a melegfrontokra érzékenyeknél jelentkezhet fejfájás, migrén, álmatlanság. Hamarabb elfáradhat a szervezet, emiatt csökken teljesítőképességünk.

A keringésre is hatással van a kettős fronthatás:

gyorsabbá válik a szívműködés, emelkedik a vérnyomás, emiatt is nőhet a vérzésre való hajlam (orr-, gyomor-, agyvérzés), és gyakoribbá válhatnak az embóliák, vérrögös elzáródások.

Erősen felhős vagy borult lesz az ég. Az ország északkeleti harmadán vékonyodhat el, szakadozhat fel rövid időszakokra a felhőzet. Többfelé fordul elő eső, zápor. A legnagyobb mennyiség (területi átlagban 10-20 mm) a Baja-Győr vonaltól nyugatra valószínű, a legkisebb eséllyel pedig Borsod-Abaúj-Zemplén, illetve Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében alakul ki csapadék. A keleti, északkeleti szél többfelé megélénkül, helyenként – elsősorban az ország délnyugati és északkeleti harmadán – meg is erősödhet. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 13 és 19, a Tiszántúlon 20, 23 fok között alakul. Késő estére 11, 16 fok közé hűl le a levegő.

esosido2

Távolabbi kilátások keddtől péntekig:

Az időszak első felében erősen felhős lesz az ég, és többfelé várható eső, zápor, északkeleten legkisebb a csapadék esélye. Csütörtöktől már hosszabb napos időszakokra is számíthatunk, de záporok továbbra is kialakulnak.

Jelentős mennyiségű csapadék (legalább napi 5 mm) az ország területének 60 százalékán lehet.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet eleinte 8 és 12, majd 6 és 11 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet az ország nagyobb részén 17 és 22 fok között valószínű, de az időszak első felében a Dunántúlon helyenként 14, 17 fok valószínű, később ott is erősödik a nappali felmelegedés.

A hőmérséklet napi középértéke és eltérése a sokévi átlagtól (Budapest külterületén):

2016. április 30. 12,5 °C -2,6 °C

1871 óta ezen a napon Budapesten előfordult legmagasabb hőmérséklet: 32,0 °C (2012) legalacsonyabb hőmérséklet: -1,5 °C (1874)

Forrás: met.hu