Mai időjárás: Kettős fronthatás

 

Kettős fronthatás várható. Mind a meleg, mind a hidegfrontra érzékenyeknél a mai időjárás hatására előfordulhat fejfás, migrén, illetve vérnyomás-ingadozás. A keleti országrészben élők inkább álmatlanságra, fáradékonyságra panaszkodhatnak, nyugaton sokaknál előfordulhatnak reumatikus, valamint ízületi fájdalmak. Csökkenhet a koncentráló képesség, hosszabbá válhat a reakcióidő.

Az időjárás Magyarországon

Kedden országszerte borult idő volt, csak a nap második felében a déli és a nyugati megyékben vékonyodott el kissé a felhőzet. Délelőtt még sok helyen esett az eső, amelyet az északi országrészben több helyen havas eső, főként a magasabban fekvő helyeken havazás váltott fel. Kora estére jelentősen csökkent a csapadék területi kiterjedése. A hőmérséklet csúcsértéke 4, 13 fok között alakult; a legmelegebbet a Nyírségből jelentették, ugyanakkor a Kisalföldön és a főváros környékén még reggel, illetve délelőtt állt be a maximum, majd a viharossá fokozódó északnyugati szélben napközben több fokot hűlt a levegő. Éjszaka nagy területen szakadozottá vált a felhőzet, már csak északkeleten volt sok felhő és fordult elő jelentéktelen eső, zápor. Hajnalra +3 és -4 fok közé csökkent a hőmérséklet. A ma reggelig lehullott csapadék mennyisége mérőállomásainkon általában csapadéknyom és 10 mm között volt, de a fővárostól északra 15, 21 mm is előfordult. Délelőtt északkeleten is megszűnt a csapadék, ugyanakkor ott maradt a felhős idő, másutt viszont nagyobb területen kisütött a nap. A hőmérséklet 11 órakor 2 és 10 fok között változott.

felhoseg_idojaras

Az időjárás Európában

Ciklonok alakítják az időjárást Európa középső területein, ezért többnyire borult, csapadékos az idő a Brit-szigetektől Oroszországig. A Kelet-európai-síkság északi része fölött anticiklon helyezkedik el, általában felhős az ég, több helyen fordul elő havazás, a legalacsonyabb hőmérséklet helyenként -25 fok körül alakul, illetve napközben sem melegszik fagypont fölé a levegő. Magasnyomású képződmény alakult ki a Földközi-tenger nyugati medencéjében is, ott több órára kisüt a nap, a legmagasabb hőmérséklet mindenütt meghaladja a 10 fokot, sőt helyenként 20, 25 fokot is mérnek. Átmeneti száraz idő után a Kárpát-medencébe egy mediterrán ciklonnal újabb nedves léghullám érkezik, a nyugati területekre beáramló hideg levegő hatására vegyes halmazállapotú csapadékra lehet számítani.

Várható időjárás az ország területén csütörtök estig:

Az ország nagy részén változó felhőzet, a déli területeken több, másutt kevesebb napsütés várható. Északkeleten tartósan felhős maradhat az ég, ott csak rövid időre süthet ki a nap. Az esti óráktól nyugat felől megvastagszik a felhőzet, és a nyugati, északnyugati megyékben éjjel már többfelé elered az eső, sőt helyenként havas eső, havazás is valószínű. Csütörtökön többnyire erősen felhős, vagy borult lesz az ég, északkeleten lehet szakadozottabb a felhőzet. A késő délutáni óráktól a középső országrészben is egyre többfelé várható eső, estétől nyugaton ismét előfordulhat havas eső, hó is. A déli, majd a keleti szél megélénkül, illetve csütörtökön a Nyugat-Dunántúlon északira fordul és megerősödik. A Tiszántúlon hajnalban foltokban köd képződik.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -3, +4 fok között valószínű. A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 4, 13 fok között várható, délkeleten lesz a legmelegebb.

Távolabbi kilátások péntektől hétfőig:

Többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég, nagyobb területen és tartósan szombaton lehet szakadozottabb a felhőzet. Több alkalommal, többfelé várható eső, zápor.

Jelentős mennyiségű csapadék (legalább napi 5 mm) az ország területének 90 százalékán valószínű.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 0 és +6 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 10 és 15 fok között várható, de pénteken ennél hidegebb – 3, 12 fok – valószínű.

A hőmérséklet napi középértéke és eltérése a sokévi átlagtól (Budapest külterületén):

2016. március 1. 4,7 °C +1,4 °C

1871 óta ezen a napon Budapesten előfordult legmagasabb hőmérséklet: 16,7 °C (1994) legalacsonyabb hőmérséklet: -15,0 °C (1963)

Forrás: met.hu