Magyarország részt vesz a nemzetközi bioszakvásáron

Magyarország is részt vesz Európa legnagyobb nemzetközi bioszakvásárán, a február 13-16. között megrendezendő nürnbergi BioFach szakkiállításon – közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) az MTI-vel.

A közlemény szerint a nemzetközi vásáron Magyarország egy 100 négyzetméteres standdal jelenik meg, ahol 13 magyar cég mutatja be minőségi biotermékeit.

A standon többek között almát, almalevet, szárított almatermékeket, körtét, spárgát, konzerveket, befőtteket, gyógynövényeket és gyógyteákat, gabonakávét, margarint, nápolyit, liszteket, tésztákat, tejhelyettesítőket, tönkölybúzás sóspálcikát, valamint borokat mutatnak be.

Az érdeklődők az idei BioFach vásáron a Gajdos Pincészet Mundus Vini Nagy Aranyéremmel kitüntetett borait is megkóstolhatják.

alma%2520gyumolcs2

Magyarországon a legtöbb biotermelésben érintett cég kisebb méretű családi vállalkozás, melyek megerősödéséhez, sikeres működéséhez a mostani exportpiac is jelentősen hozzájárulhat – emlékeztet a közlemény.

A kiállítás díszvendége Románia egy miniszteri találkozót is szervez Biogazdálkodás – látóhatárok 2020 címmel, melyen Magyarországot Tóth Katalin, a VM helyettes államtitkára képviseli.

A konferencia legfontosabb témája egy környezetbarát, dinamikusan fejlődő agrárium kialakítási lehetőségének megvitatása lesz – írják a közleményben.

 

Forrás: