Lehet még hajózni a Balatonon!

A menetrend szerint október 6-ig tartó hajózási szezont meghosszabbítják október 27-ig, bízva abban, hogy az indián nyár még sokakat csábít a Balatonhoz – tájékoztatta Kecskésné Horváth Tünde, a Balatoni Hajózási Zrt. marketing menedzsere az MTI-t hétfőn.

Hozzátette, az elmúlt években már tett kísérletet az önkormányzati tulajdonban lévő társaság a hajózási szezon meghosszabbítására, aminek kedvezőek voltak a tapasztalatai, ezért is döntött úgy a cég, hogy az idén október utolsó hétvégéjéig még indít menetrend szerinti járatokat és sétahajókat.

A járatok a Siófok-Balatonfüred-Tihany, illetve a Fonyód-Badacsony útvonalakon közlekednek, október 7. és 20. között hétvégenként, valamint október 23. és 27. között minden nap.

A sétahajók Siófokról, Keszthelyről, Badacsonyból és Balatonfüredről indulnak október 7. és 20. között hétvégenként, október 23. és 27. között pedig minden nap.

A kompok óránként közlekednek, Szántódról 7.00 órától 19.00 óráig, Tihanyból 7.30 órától 19.30 óráig. Október 7. és 27. között az utolsóval csökken a járatok száma mindkét irányba, vagyis Szántódtól 18 órakor, Tihanyból 18.30-kor indul az utolsó komp.

Forrás:


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.