Kötelező lesz a havi 20 óra állami munka a magánorvosoknak?

Havonta 20 óra állami munkára köteleznék a magánellátásban dolgozó szakorvosokat, ha meg akarják tartani az engedélyüket. Az orvosi kamara szerint inkább nyílt párbeszédre lenne szükség az orvoshiány súlyosságáról. A magánszolgáltatóknak pedig rengeteg kérdésük van az új ötletről, ezeket még idén tisztázni kellene.

“Megfeszített munka zajlott a covidosztályokon a járvány idején. Akkor a koronavírus miatt volt szükségállapot az egészségügyben, most az orvoshiány miatt” – mondta az RTL Híradónak a Magyar Orvosi Kamara győri elnöke, amikor a kormány újabb terveit kommentálta.

Egy új rendelettervezet szerint januártól havi 20 órányi, állami intézményben töltött munkára köteleznék a magánellátásban dolgozó orvosokat, szakorvosokat is, ha meg akarják tartani az engedélyüket. Szijjártó László szerint ez a terv egy sunyi, alattomos módszerrel erőszakosan próbálja a kollégákat az állami ellátásba behozni.

Szijjártó László szerint továbbképzésre eddig is szükség volt az orvosi engedély meghosszabbításához, de ahhoz évi hatvan órát kellett dolgozni. Itt most havi 20 óráról van szó, amiért nem járna fizetés sem, legalábbis a tervezetben erről nem esik szó. Az osztályvezetőként is dolgozó orvos szerint nyílt párbeszédre volna szükség, arra, hogy nyíltan kimondják, itt nagyon nagy baj van.

orvos, férfi

“Kimondják, hogy szükségállapot van, és szükség van a magánellátásba távozott kollégákra is, hogy a rendszer még elfogadható módon tovább működtethető legyen. És meg kellene őket kérni vagy más módon motiválni, hogy visszajöjjenek. Nyilvánvalóan lehet kényszeríteni bárkit, ezt úgy hívjuk, hogy rabszolgamunka, ennek megvannak a maga következményei” – fogalmazott. Az új rendelet nem vonatkozna az alapellátásban dolgozó háziorvosokra. A magánszolgáltatókat tömörítő Primus Egyesület munkatársa, Láncz Róbert azt mondja, ők készen állnak az együttműködésre az állami szektorral.

A közellátás kapacitáshiánnyal küzd. Kapacitásellátási problémák vannak. Ez a rendelettervezet is számunkra azt erősíti, hogy ez eléggé akut dolog.

Ahogy korábban is mondták, a Primus kész arra, hogy partnerként segítse a közellátásban lévő ügyfelek, páciensek ellátását. Ugyanakkor ez a rendelet egyelőre csak kérdéseket vet fel számukra. Például, hogy a havi húszórás munkát milyen módon, milyen helyszínen, és milyen alá-fölé rendeltségi, illetve kapcsolati rendszerben kell ledolgozni.

A rendelet pontosítására alig két hete maradt a kormánynak. A tervek szerint ugyanis már január elején hatályba lépnének az új szabályok. Az egészségügyért is felelős Belügyminisztérium ezúttal sem válaszolt a Híradó megkeresésére.

Olvasd el ezt is!

Milyen költségekkel kell számolni, ha magánorvoshoz fordulunk?

Forrás: Napidoktor.hu