Koronavírus – Újabb vakcinagyártóval zárultak le az oltóanyag beszerzéséről folytatott uniós tárgyalások

A koronavírus elleni vakcina egy újabb, hatodik gyártójával is lezárultak az Európai Bizottság oltóanyag beszerzéséről folytatott tárgyalásai. A német BioNTech és a vele együttműködő amerikai Pfizer vállalatokkal zajlott megbeszélések befejezésével “összeállt az Európai Bizottság vakcina-portfóliója” – közölte az uniós bizottság.

A tájékoztatás szerint a tervezett szerződés lehetővé tenné, hogy valamennyi uniós tagállam megvegye az oltóanyagot, valamint azt is, hogy az alacsonyabb és közepes jövedelmű országok azt adományként kaphassák meg.

Amint az oltóanyag biztonságosnak és hatásosnak bizonyul a koronavírus ellen, az uniós bizottság várhatóan az összes uniós tagállam nevében keretszerződéssel fogja biztosítani elsőként 200 millió adag beszerzését, majd pedig további 100 millió adag beszerzésének lehetőségét – közölték.

Az Európai Bizottságnak ezt megelőzően július végén a Sanofi-GSK, augusztus közepén a Johnson & Johnson és a CureVac, a hónap végén a Moderna vállalattal sikerült megállapodnia. Az első szerződés, amelyet az AstraZeneca vállalattal kötöttek meg, augusztus 27-én lépett hatályba.

Fotó: 123rf.com

A brit-svéd tulajdonú cég szerdán azt jelentette be, hogy biztonsági megfontolásokból felfüggesztették vakcinájuk tesztelését. Ezt az indokolta, hogy az egyik tesztalanynál feltételezhetően súlyos egészségügyi probléma lépett fel. Azt közölték, hogy “a szabványos felülvizsgálati eljárás miatt szüneteltetik a beoltást, lehetőséget biztosítva ezzel a biztonsági adatok ellenőrzésére“. Az AstraZeneca egyben hangsúlyozta: egyedi esetről van szó a klinikai tesztelés harmadik szakaszának több tízezer résztvevője közül.

Az uniós bizottság június közepén fogadta el az úgynevezett európai oltóanyag-stratégiáját, amelynek célja, hogy 12-18 hónapon belül minden európai állampolgár számára magas színvonalú, biztonságos, hatékony és megfizethető oltóanyagokat biztosítson. Ennek érdekében a bizottság a tagállamokkal együtt előzetes piaci kötelezettségvállalásokat köt az oltóanyaggyártókkal. Ez teszi lehetővé a jövőben, hogy a tagállamok meghatározott mennyiségű oltóanyagot vásároljanak meghatározott áron, amint és amikor az oltóanyag rendelkezésre áll.

Forrás: https://napidoktor.hu/index


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.