Koronavírus – Ezek a szájmaszk viselésének szabályai

Annak ellenére, hogy sokan döntenek úgy, szájmaszkot viselnek, mégis kevesen tudják, hogy ennek is megvannak a maga szabályai, és hogy önmagában a szájmaszk nem véd meg a vírus ellen – olvasható a kormány koronavírus-járvánnyal foglalkozó tájékoztató honlapján.   

A koronavirus.gov.hu-n közzétett tájékoztató idézte az Egészségügyi Világszervezetet (WHO), amely szerint az egészséges embereknek nem kell szájmaszkot viselniük, az elsősorban azoknak javasolt, akiknek légúti tünetei vannak, például köhögnek vagy tüsszögnek. Nekik azért javasolt a szájmaszk, hogy ne fertőzzenek meg másokat.

Fotó: 123rf.com

Ugyanakkor fontos tudni, hogy annak, akinek tünetei vannak és potenciálisan koronavírus-fertőzött, az se szájmaszkban, se anélkül ne menjen közösségbe, hanem maradjon otthon, és tartsa be a sokszor emlegetett ajánlásokat, mint a gyakori és alapos kézmosás, a kétméteres távolság másoktól, valamint a szoros kontaktok elkerülése – olvasható a tájékoztatásban. Sokan vannak, akiknek nincsenek tünetei, mégis úgy döntenek, hogy szájmaszkot vesznek fel.

Természetesen ezt mindenki szabadon megteheti, de ha így döntenek, akkor fontos tudniuk, hogy önmagában a szájmaszk nem véd meg a vírus ellen, minden más ajánlást is be kell tartani. Ugyanis, ha nem így tesznek, akkor fennáll a veszélye, hogy hamis biztonságérzetet ad a szájmaszk. A viselője abban a tudatban lehet, hogy védett a koronavírus-fertőzéssel szemben csak azért, mert szájmaszkot visel, de ez nem így van” – olvasható a tájékoztatásban.

Fotó: 123rf.com

A maszk viselésének is megvannak a maga szabályai: a maszk fel- és levételekor alaposan kezet kell mosni szappannal, a szájmaszkot pedig viselése közben kívülről nem szabad megfogni, nem szabad hozzá, vagy az archoz, szemhez, orrhoz, szájhoz nyúlni, mert a vírus gyakran pont a szennyezett kézről kerül legtöbbször a nyálkahártyára. A szájmaszkot használata után azonnal ki kell dobni a szeméttárolóba.

A kormányzati tájékoztató oldalon megjegyezték: a szájmaszkok iránt az egész világon óriási a kereslet, sokan nyerészkednek is rajta, és irreális összegekért árulnak szájmaszkot. A kormány emiatt fogyasztóvédelmi ellenőrzéseket rendelt el. A gyógyszertárak ellenőrzése során kiderült, hogy a nagykereskedők sokszor két-háromszoros áron értékesítik a szájmaszkokat, ezért a patikák is kénytelenek árat emelni.

A egészségügyi beszerzések kiterjednek a különböző maszkokra is, a börtönvarrodák pedig utasításba kapták, hogy napi 24 órában gyártsanak szájmaszkokat. A Törökországból nemrég érkezett nyolctonnányi alapanyag elegendő lesz arra, hogy 6,6 millió szájmaszkot állítsanak elő. Tudatták azt is, hogy a börtönvarrodák gyártási kapacitása jelenleg napi 33 ezer darab, de ez tovább nőhet a jövőben.

Fotó: 123rf.com

Az operatív törzs döntése alapján központilag, szigorú katonai rend szerint zajlik a megrendelt külföldi és hazai szájmaszkok, illetve minden más egészségügyi védőfelszerelés elosztása, és természetesen az egészségügyi dolgozók az elsők.

Az országban számos más varroda, többek között megváltozott munkaképességű embereket foglalkoztató cégek is közreműködnek a szájmaszkok gyártásában, emellett Magyarország kérelmet nyújtott be az Európai Bizottsághoz, amelyben a koronavírus-járvány okozta veszélyhelyzetre tekintettel vám- és áfamentességet kért a külföldről behozott szájmaszkokra, lélegeztetőgépekre és egyéb egészségügyi védőfelszerelésekre.

Forrás: https://napidoktor.hu/index


3 hozzászólás

  1. Alf

    Ha jóllátom a cím ellenére ebből a cikkből SEM DERÜL KI hogyan is kellene hordani a maszkot.
    Még kevésbé hangzik el, hogy a maszkok EGYSZER HASZNÁLATOSAK.

    Válasz
  2. Zelei Benő

    Saját tapasztalatom, ha szájmaszkot viselek az emberek többsége betartja a másfél-két méter távolságot, ha nem viselek akkor nem tartják be a szükséges térközt. Ha mindenki szájmaszkot viselne, akkor valószínű a vírushordozó (de még nem tud a betegségéről) kevésbé fertőzne.

    Válasz
  3. Bolyka

    Már csak az lenne a lényeg, hogy a gyógyszertárakban lenne szájmaszk, gumikesztyű és kézfertőtlenítő. A krónikus betegeknek fontos lenne a megelőzés! Sajnos, hiába állítják, hogy rendelkezésre áll, a hír KACSA!

    Válasz

Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.