Koronavírus – Egyre kevesebb a vakcina?

Hogyan sikerül – lehetőleg gyorsan beoltani koronavírus elleni vakcinával a lakosságot, ha a gyártók nem tudják tartani az iramot?

Kevés vakcina van Európában, így Magyarországon is – mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Menczer Tamás elmondta, még kevesebb vakcina lesz Európában, miután a Pfizer bejelentette, hogy csökkenteni fogja a szállítandó mennyiséget. A Moderna ugyan továbbra is szállít, de csak kis mennyiségű oltóanyagot, az AstraZeneca engedélyezése pedig “majd valamikor következik”, de ez még hetekbe telhet.

Fotó: MTI/Ujvári Sándor

“Ezért döntött a magyar kormány korábban már úgy, hogy megnéz más forrásokat: Oroszország és Kína jött elsősorban szóba” – fejtette ki az államtitkár, hozzátéve, hogy az orosz és a kínai vakcinákat a magyar szakemberek az egészségügyi protokoll alapján megvizsgálják.

Menczer Tamás hangsúlyozta, a magyar szakemberek világhírűek és képesek önálló döntést hozni, s amikor végére értek a munkának, akkor elmondják a véleményüket a vizsgált vakcinákról. Ha ők azt mondják, hogy a vakcinák rendben vannak, akkor lehet szerződést kötni a gyártókkal, de addig nem. Hozzátette: “senki és semmi” nem tiltja, így az Európai Unió sem, hogy a magyar kormány olyan gyártókkal tárgyaljon, amelyekkel Brüsszel nem tárgyal.

Információi szerint tizennégy európai ország jelentkezett egy óra alatt a kínai gyártónál azt követően, hogy az “előrehaladott” magyar tárgyalások nyilvánosságra kerültek.

Forrás: https://napidoktor.hu/index


2 hozzászólás

  1. Covid

    Kár, hogy soha nem tudjuk meg az érdeklődő 11 európai ország nevét.
    De majd áruljuk nekik a kínai vakcinát, mint a 17 000 lélegeztetőgépet.

    Válasz
  2. Qkubenkó

    Semmi ok aggodalomra,ugyanis a fényességes telisötét-hold(a kipcsak-vezír) már fürkészi a kínai piacokat és sikerrel járt.Mondták neki,van vakcina ezeötccá, időseknek is jó, ezeötccááá, ócó, cerncsesüti is jár hozzá !

    Válasz

Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.