Koronavírus – Az oltást fel nem vettek nem hagyatkozhatnak az általános védettségre

Továbbra is a vakcina felvétele a megoldás

Nem támaszkodhatnak a vakcinával már beoltottak általános védettségére azok az emberek, akik nem vették fel a koronavírus-oltást – hívják fel a figyelmet a kutatók.

Azok az emberek, akik nem oltatják be magukat, aligha hagyatkozhatnak a többiek általános koronavírus-védettségére – mutattak rá egészségügyi szakértők.

Fotó: 123rf.com

Bár a vakcina felvételét már igen sokan kérték, s csökken is a koronavírusos esetek száma, akik az oltást nem veszik fel, továbbra is magas fertőzési kockázattal néznek szembe – mondták el a CNN-nek a szakemberek.

„Nagy kihívást jelent az előttünk álló munka, mert bár a már teljesen beoltott emberek körében megfelelő a védettség, továbbra is meg kell győznünk a még be nem oltott egyéneket arról, hogy a vakcina biztonságos” – hangsúlyozta Leana Wen, a CNN orvos elemzője, aki sürgősségi osztályon dolgozik.

A be nem oltott emberek esetében a koronavírus elkapásának kockázata nagyjából akkora, mint 2021 januárjában volt. A járvány számukra nem ért véget – tette hozzá.

Új, Qatar-ból származó adatok egyre erősebb bizonyítékkal szolgálnak arra vonatkozóan, hogy a Pfizer koronavírus vakcina képes megállítani az aggodalomra okot adó vírus-változatokat.

Az aggasztó koronavírus-változatok ellen is véd a Pfizer vakcina

Az ünnepi és más, gyülekezést kiváltó események miatt most is aggódnak a szakemberek. A be nem oltott egyének körében továbbra is terjedhet a koronavírus.

A vakcina hatásának köszönhetően a nagy többség nagyjából visszatérhet normális életviteléhez, látogatásokat, kirándulásokat szervezhet – mondta Rochelle Walensky orvos, az Amerikai Járványügyi Hivatal (CDC) igazgatója. Hozzátette azonban, hogy akik nincsenek beoltva, azoknak továbbra is követniük kell a járványügyi előírásokat, a távolságtartásra és maszkviselésre vonatkozó szabályokat.

Azoknak, akik nem kaptak még koronavírus elleni oltást, óvatosnak kell lenniük az utazással, a látogatók fogadásával és a beltéri találkozókkal kapcsolatban is.

A Covid-19 elsősorban azok között terjed, akik ismerik egymást – hívta fel a figyelmet a szakember.

Forrás: https://napidoktor.hu/index.php


2 hozzászólás

  1. Jáger László

    Az oltást fel nem vettek nem hivatkozhatnak arra,hogy +szűnt a járvány!! Ők 1Nlöre több emberi jognem illeti +őket…színházba,moziba étterembe szállodába,könyvtárba szórakozóhelyekre járás… maradnak 2 osztályú állampolgárok!!!
    Ezt én felesleges +különböztetésnek tartom és tiltakozom LNE!!!
    Ez cirka 4,5 millió magyar állampolgárt érint jelenleg….
    csak ennyi
    barátilag
    J.L.

  2. Németh László

    HAHAHA…..minden energia….no meg érdekelne hogy vegetáriánusok aránya az elhunytakból vajon mennyi lehetett ? Érdemes megnézni a spanyol nátha forrása honnan is indult?!?!……nem bonyolult .Természetesen :Csak egy vélemény az enyém IS a sokból . Ha nem tetszik , lehet továbblépni , vagy megérteni és szembesülni a tartalmával .