Kiderült: Eddig tarthat a védettség a COVID után

Nagyon ritka az újrafertőződés az új koronavírus okozta Covid-19-ből való felépülés után, és az egykori betegek hosszan tartó védettséget élveznek – számolnak be észak-olaszországi betegek hosszú távú adatainak elemzése alapján.

A természetes védettség a SARS-CoV-2 vírusfertőzéstől úgy tűnik legalább egy évig tart, ami hasonló az oltóanyagkutatásokban jelentett védettséghez” – közölte a magentai Fornaroli Kórház orvosa, Nicola Mumoli vezette kutatócsoport az Amerikai Orvostársaság (JAMA) Internal Medicine című folyóiratában közzétett tanulmányban, amelynek eredményei több mint 15 ezer ember egészségügyi adatain alapulnak.

A bíztató eredmények ellenére fontos, hogy a Covid-19-en átesett embereket is beoltsák – írták szakemberek a tanulmányhoz mellékelt szerkesztőségi cikkben.

Először is, nem tudjuk, meddig tart a természetes immunitás. És az sem világos, hogy a betegségen alapuló immunitás véd-e az új koronavírus új variánsai ellen. És szélesebb körű társadalmi előnyei is vannak annak, ha mindenki beoltanak” – írta Mitchael Katz, a New York-i állami kórházakat és klinikákat működtető társaság szakembere.

A közösségi (nyáj) immunitás elérése természetes fertőzés által egy hosszú és fájdalmas folyamat, és a történelemben csak egyetlen emberi betegséget, a himlőt sikerült oltás és nem természetes fertőzés által kiírtani” – tette hozzá.

Az olasz tanulmányban az újrafertőződést úgy határozták meg, mint új fertőzés megjelenése legalább 90 nappal az “első fertőzés teljes felszívódása után”.

Fotó: 123rf.com

Mumoli kutatócsoportja az új fertőződéseket kutatta 15 ezer lombardiai lakos körében PCR-tesztek végzésével 2020 eleje és 2021 februárja között.

Mintegy 13 ezer embernek lett negatív az első Covid-19 tesztje, 1579-nek pozitív. Körülbelül éven belül azon vizsgáltak közül, akiknek soha nem volt pozitív a tesztje, 3,9 százalék lett koronavírus-fertőzött. Ellenben a Covid-19-en átesetteknek csupán 0,31 százaléka – öt ember – fertőződött meg másodszor is.

Az ötből négy beteg vagy kórházban dolgozott, vagy kórházi kezelésre szorult, ami azt jeleni, hogy nagy volt esetükben a vírusfertőzés kockázata. Az öt közül csupán egy lett olyan súlyos beteg, hogy kórházban kelljen ápolni – írták a kutatók a tanulmányban.

Azt is kimutatták, hogy több újrafertőződés jelent meg hosszú idő elteltével: az első fertőzés és az újrafertőzés közötti átlag időszak 230 nap volt – mutatták ki a kutatók.

Otthoni teszt segít a védettségi igazolvány igénylésében

Forrás: https://napidoktor.hu/index


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.