Július 28. a Hepatitis Világnapja- Mától gyógyítani tudjuk, holnaptól győzzük le!

Július 28. a Hepatitis Világnapja, amely kapcsán a világ minden részén igyekeznek felhívni a figyelmet a fertőző májgyulladások különböző fajtáira, az azzal járó veszélyekre valamint a szűrés, megelőzés fontosságára.  Az utóbbi évben nagy előrelépés történt a HCV fertőzés kezelésében.  Magyarország élen jár Európában e betegség kezelésében és a terápiához való hozzáférésben, de nem dőlhetünk hátra, a lehetőség felelősséggel jár: az igazi munka most kezdődik, hiszen most esélyt kaptunk arra, hogy közösen összefogva felszámoljuk ezt a súlyos betegséget.

 A hepatitis olyan fertőző májgyulladások összessége, melyeket különböző –általában fertőző- ágensek váltanak ki. Ma a vírusok által okozott fertőző májgyulladásokat az ABC betűivel jelöljük; így megkülönböztetünk A, B, C, D, E vírus által okozott fertőző májgyulladást.  Az A vírus által kiváltott fertőzés higiéniás kérdés, magától gyógyuló jóindulatú betegség. A B vírusfertőzés ma már védőoltással kivédhető. A C vírus által okozott hepatitis pedig mostantól gyakorlatilag meggyógyítható.

A hepatitis több formája is veszélyezteti a világon az emberek egészségét, amelyek közül a C vírus által kiváltott fertőzésről napjainkban mind több szó esik. „Míg a világon 160 millió Hepatitis C-vel fertőzött ember él, addig Magyarországon 70.000 érintett lehet. A fertőzöttek közel fele nem tud arról, hogy egy halálos, de már gyógyítható betegségben szenvednek. A tavalyi évtől a HCV kezelésében új lehetőségek nyíltak, amelyek azon betegek gyógyítását is lehetővé teszik, akik eddig vagy nem gyógyultak meg az egyébként is sok mellékhatással járó kezeléstől, vagy nem kaphatták meg azt” – mondta Dr. Werling Klára, a Vírusos Májbetegek Országos Egyesületének elnöke.

HCV sajtotajekoztato

Az új kezelés nemcsak lehetőséget jelent, de felelősséggel is jár. Magyarország eddig is élen járt Európában a betegek gyógyításában, és a modern, korszerű gyógyszerekhez való hozzáférés biztosításában.  Bár már több ezer beteg meggyógyult, még sok a teendő a fertőzés teljes felszámolásáig. Ehhez a betegek, betegszervezetek, orvos szakmai és a döntéshozók együttes munkája szükséges. A közös munka már el is kezdődött, aminek célja a Nemzeti Hepatitis Stratégia megalkotása.

A májgyulladások elleni sikeres küzdelemnek két fontos eleme a felvilágosítás és a megelőzés. Ezt tűzték ki célul a hazai betegszervezetek, mikor a hétvégén az ország 7 nagyvárosában-köztük Budapesten is-felvilágosító és szűrő rendezvényeket szerveznek. Azoknak különösen érdemes felkeresni a rendezvényt, akik 1992 előtt vért vagy vérkészítményt kaptak illetve ismeretlen eredetű májenzim emelkedésben szenvednek. Budapesten a városligeti Napozóréten, valamint Békéscsabán, Egerben, Nyíregyházán, Kaposváron, Szekszárdon és Zalaegerszegen is várják az érdeklődőket. Bővebb felvilágosítást a www.vimor.hu honlapon olvashatnak. Aki pedig ide nem jut el, az háziorvosa segítségét is kérheti a szűrésben.

Forrás:


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.