Jól van az első vese- és tüdőátültetéses beteg

Jól van, otthonában gyógyul az a középkorú férfi, akin először hajtottak végre Magyarországon egy időben vese- és tüdőátültetést még júniusban – mondta el az Országos Onkológiai Intézet (OOI) aneszteziológiai és központi intenzív terápiás osztályának főorvosa kedden az MTI-nek.

Elek Jenő hozzátette, a betegnek természetesen még szoros orvosi gondozásra van szüksége, szoknia kell az új életet.  A műtétet az Országos Onkológiai Intézetben, a Semmelweis Egyetemmel együttműködve végezték el.

Vese- és tüdőátültetés egymás után, egyszerre

Az Országos Onkológiai Intézet bázisán működő Semmelweis Egyetem Mellkassebészeti Klinikának megbízott igazgatója, a sebészeti team vezetője, Lang György az MTI-nek elmondta, az ilyen kombinált, egy időben végzett beavatkozások világszerte ritkaságszámba mennek, és biztonsággal csak a nagy tapasztalatú központok vállalják el ezeket.

A beteg cisztás fibrózisban szenvedett, ami a tüdőt teszi tönkre, és gyógyszeres kezeléssel már nem lehetett stabilizálni az állapotát. A veseelégtelenség azonban nem az alapbetegség miatt következett be, a férfi évek óta dialízisre járt – ismertették a szakemberek.

Elek Jenő hozzátette: a beteget a tüdőtranszplantáció alatt műtüdő tartotta életben, ma ezt tartják korszerű eljárásnak.

Lang György a műtétről beszámolva közölte, hogy a beavatkozásokat egymás után hajtották végre: először az új tüdőt ültették át, majd a vesét; a beavatkozás bonyolult volt, pontos koordinációt és felkészülést igényelt.

Más kezelési igények

Elek Jenő hozzátette: a legnagyobb gondot az jelenti a vese- és tüdőátültetés esetében a műtétet követő intenzív kezelési szakaszban, hogy a folyadékterápia szempontjából más elvek szerinti kezelést igényel egy vese- és egy tüdőtranszplantált beteg. A valódi sikert az jelentette, hogy a két kezelési módot össze tudták hangolni.

Lang György hangsúlyozta, hogy az intenzív osztályos kezelés az Országos Onkológiai Intézet szakembergárdájának professzionalitását jelzi.

műtét

Egy donortól származtak a szervek

A professzor elmondta azt is, hogy a beültetett szervek egy donortól származnak, ami a véletlennek köszönhető, az esélyek jobbak, ha az átültetni kívánt szervek egy donortól származnak. A dupla átültetés viszont a beteg számára is nagyobb kockázat.

“A júniusban operált beteg otthon van, de szoros orvosi kontroll alatt áll, hiszen a legyengített immunrendszert fertőzések fenyegetik, és a kilökődési reakciókra is oda kell figyelni. Ennek érdekében folyamatos gyógyszerezés szükséges” – ismertette Lang György.

Az első tüdőtranszplantációtól mostanáig

Emlékeztetett: az első magyarországi tüdőátültetést tavaly decemberben végezték el, és az akkor elindított transzplantációs program sikerét mutatja, hogy felelősséggel el tudták vállalni a mostani komplex beavatkozást.

Lang György jelezte, a régió országait tekintve Magyarország élen áll a tüdőtranszplantáció terén, hiszen a környező országok betegeit, ahogy korábban a magyar pácienseket is, Bécsben operálják.

A tüdőtranszplantációk jelenleg az Országos Onkológiai Intézetben zajlanak, mert ott tudták kialakítani a megfelelő feltételeket a beavatkozásokhoz, a mellkassebészeti és intenzíves háttér itt biztosított. A Semmelweis Egyetem és az onkológiai intézet együttműködése európai színvonalon működik.

Forrás: Hirado