Influenza – Még érdemes kérni a védőoltást

Az egészségügyben és a szociális ágazatban dolgozóknak is érdemes még kérniük az influenza elleni védőoltást – mondta az országos tisztifőorvos.

Müller Cecília a Dél-pesti Centrumkórházban tartott tájékoztatón elmondta: megbetegedések már vannak, járvány még nincs az országban. Mint mondta, az elmúlt évek adatai alapján január végére, február elejére várják a járvány tetőzését. Hozzátette: az egészségügyi intézményekben és a szociális ágazatban dolgozóknak is érdemes oltatniuk magukat, hiszen így nemcsak magukat, hanem a betegeket is megvédhetik a fertőzéstől. Mint mondta, vannak olyan kórházak, ahol nagyon magas a dolgozók átoltottsága, de vannak olyan intézmények, osztályok is, ahol kevesebben oltatják be magukat. Tavaly az összes ingyenes oltóanyag fele fogyott el.

Felhívta a figyelmet arra, hogy az egészségügyi dolgozók számára biztosítják az ingyenes oltóanyagot. Szlávik János infektológus főorvos elmondta: évente több százezer ember hal meg az influenza következtében, az influenzával kórházba kerülők 4-5 százaléka meghal az influenza vagy az influenza szövődményei következtében, de daganatos, krónikus betegeknél ez a halálozási arány 10-15 százalék is lehet.

Mint mondta, nagyon fontos a védőoltás, nemcsak a rizikócsoportokban, hanem az egészségügyi dolgozók körében is. Mint mondta, a Dél-Pesti Centrumkórházban kiemelkedően magas a dolgozók átoltottságának aránya. Hozzátette: a betegek biztonságát garantálni kell, ehhez pedig hozzátartozik, hogy az összes dolgozó beoltassa magátFelhívta a figyelmet arra, hogy még mindig nem késő beadatni az oltást, elegendő idő van ahhoz, hogy kialakuljon a védettség.

Forrás: Napidoktor.hu


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.