Hatalmas segítség a fogyatékkal élőknek

A látássérültek és más fogyatékossággal élők (mozgássérültek, színtévesztők, epilepsziások) internethasználatát segítő  szolgáltatást fejlesztett a Chemium Kft. mintegy 800 millió forint felhasználásával – közölte Báthori György, a társaság képviselője hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón.

A projekt megvalósításához 558 millió forintot nyertek a Gazdaságfejlesztési Operatív Program Széchenyi 2020 forrásaiból, a teljes költség 30 százalékát pedig a cég önerőből finanszírozta.

Báthori György kiemelte: a kifejlesztett transzkódoló szoftver az eltérően kódolt rendszerek közötti átvitelt teszi lehetővé. A szolgáltatást  az eselyegyenlito.hu honlapon érhetik majd el a fogyatékossággal élők, mintegy másfél hónap múlva.

A honlapra látogatóknak a szolgáltatás igénybe vételéhez elsőként regisztrálniuk kell, ekkor fogyatékosságukat is meg kell adniuk. A rendszer minden felhasználó számára saját profilt generál, amelynek a segítségével a későbbiekben a szoftver az adott személy igényeinek megfelelően mutatja majd be az egyes weboldalakat – ismertette Báthori György.

shutterstock_51661588

Példaként említette, hogy az epilepsziásoknál a program letiltja a villódzó képeket, a gyengénlátóknál pedig jobban láthatóvá, könnyebben érzékelhetővé kódolja át a szoftver az adott honlapokat.

Kérdésre válaszolva elmondta, hogy a szoftver prototípus, még fejlesztés alatt áll. Másfél hónapon belül elindítják a tesztüzemet, és annak tapasztalatai alapján alakítják ki a végleges verziót.

A sajtótájékoztatón a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének képviselői kifogásolták, hogy a cég nem vonta be a vaksággal érintett emberek internethasználati szokásainak, igényeinek felmérésébe a szövetséget. Molnár Attila a program egyik fejlesztője azt válaszolta, hogy a projekt megvalósításába fókuszcsoportokat vontak be, az ő véleményükre a tesztelés időszakában is nagy hangsúlyt fektetnek. A program végső kialakításának tervezésekor az országos szakmai szervezetek bevonására is törekszenek majd – tette hozzá.

Forrás: MTI