Hatalmas oltóközponttá válik a kaliforniai Disneyland

Új szerepet kap a kaliforniai Disneyland , ugyanis a gyerekek kedvenc vidámparka at új koronavírus elleni oltások beadásának első nagy központja lesz.

A vidámparkban, “a világ legboldogabb helyén” kialakított központ naponta helyi lakosok ezreit tudja majd ellátni védőoltással, további négy hasonlót terveznek még a régióban – idézte a közleményt a Variety.com. A Disneylandben a tervek szerint a hét második felében kezdődhet az oltás.

“Orange megye legnagyobb munkaadója, a Disneyland Resort jelentkezett, hogy otthont adjon a megye első oltási szuperhelyszínének, vállalva a vakcináció monumentális feladatát – írta a közleményben Andrew Do, a megye vezetője.

Fotó: 123rf.com

“Fontos, hogy a lehető legtöbb jelentkezőt beoltsuk, ehhez pedig elegendő helyre van szükségünk” – tette hozzá.

Kaliforniában a fertőzöttek száma magasra szökött az utóbbi időben, összesen több mint kétmillióan kapták már el a vírust. A Disneyland a világjárvány miatt március óta zárva tart, a Downtown Disney elnevezésű sétáló- és bevásárlóutca – az állami előírások figyelembe vételével – már látogatható, de éttermeibe nem lehet beülni, és üzletei sem nyitottak ki mind.

Forrás: https://napidoktor.hu/index


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.