Ha sikeres a brit oltóanyag, őszre több tízmillió oltás készülhet

Ha sikeresnek bizonyul az új koronavírus ellen kidolgozott, már a tesztelés szakaszában járó brit oltóanyag, őszre több tízmillió egységnyit lehet belőle gyártani – mondta a brit kormány egyik tagja.

Alok Sharma, az üzleti ügyek minisztere, aki a szokásos napi kormányzati sajtótájékoztatót tartotta vasárnap este a Downing Streeten, elmondta azt is, hogy az előző 24 órában 170-en haltak meg Nagy-Britanniában a Covid-19 betegségben.

Ez a legalacsonyabb napi halálozási adat azóta, hogy csaknem két hónappal ezelőtt érvénybe léptek a járvány megfékezését célzó nagy-britanniai intézkedések. A szakemberek hangsúlyozzák, hogy a hétvégéken általában kevesebb halálozási adatot dolgoznak fel, és az összesítésből most kimaradt halálesetek a következő napokban megemelhetik a számokat.

Fotó: 123rf.com

Az utóbbi 24 órában feljegyzett 170 haláleset azonban a korábbi hétvégékkel együtt is az eddigi legalacsonyabb napi halálozási adat Nagy-Britanniában a március 23-án elrendelt korlátozó intézkedések érvénybe lépése óta. Múlt vasárnap 268 halálesetet jelentettek a hatóságok az előző 24 óráról.

A nagy-britanniai adatok rendszeres közlésének kezdete óta az egy napon belüli halálesetek eddigi legmagasabb száma 980 volt; ezt március 9-én regisztrálták. Nagy-Britanniában eddig 34 636 halálos áldozata van a koronavírus-járványnak.

Az üzleti ügyek minisztere a vasárnapi sajtótájékoztatón elmondta: az Oxfordi Egyetem és az AstraZeneca gyógyszeripari csoport megállapodott az egyetem által kidolgozott, tesztelés alatt álló koronavírus-oltóanyag globális forgalmazásáról és gyártásáról arra az esetre, ha a vakcina beválik.

Alok Sharma hozzátette: ha az oltóanyag sikeresnek bizonyul, az AstraZeneca már szeptemberre 30 millió egységnyit gyártana belőle, és a jelenlegi megállapodás összesen 100 millió adag gyártására szól.

Sharma hangsúlyozta: ha az oltóanyag hatékony, akkor először a brit lakosság számára válik hozzáférhetővé, de a 100 millió adag gyártására szóló megállapodás lehetővé teszi, hogy a fejlődő országok is a lehető legalacsonyabb költséggel hozzájussanak.

injecting injection vaccine medicine flu

Az oltóanyag tesztelése április 23-án kezdődött Angliában, 1100 önkéntes felnőtt részvételével. Az Oxfordi Egyetem mellett az egyik neves londoni kutatóegyetem, az Imperial College London is dolgozik koronavírus-vakcina kifejlesztésén.

Az üzleti ügyek minisztere a sajtótájékoztatón elmondta, hogy ennek a vakcinának a tesztelése októberben kezdődhet. Alok Sharma hangsúlyozta: a brit kormány eddig negyedmilliárd font (százmilliárd forint) finanszírozást nyújtott az oltóanyag kifejlesztésének támogatására.

Forrás: https://napidoktor.hu/index