Gyógyszer a mellrák és a tüdőrák ellen

Az emlőrák kezelésében gyakorta alkalmazott gyógyszer, a tamoxifen, a tüdőrák okozta halálozás kockázatát is csökkentheti.

A tanulmány a Cancer folyóirat számában jelent meg. A tamoxifen az ösztrogén gátlása révén fejti ki hatását. A korábbi kutatások kimutatták, hogy a menopauza során az ösztrogénszint növelését célzó hormonpótló kezelésen átesett nők esetében megnövekedett a tüdőrák eredetű halálozás kockázata.

Arra a feltételezésre alapozva, hogy az ösztrogén gátlása csökkentheti a tüdőrák okozta halálozás kockázatát, a kutatók 6655 emlőrákkal diagnosztizált nő adatait vizsgálták 1980 és 2003 között a Genfi Rákregiszterben. E nők közel fele, 3066 páciens kapott ösztrogéngátló gyógyszert. Elisabetta Rapiti, a tanulmány vezető szerzője 2007 decemberéig követte az alanyokat, azt vizsgálva, hány esetében alakult ki tüdőrák, és hányan haltak meg tüdőrák következtében.16196A vizsgálat azt mutatta, hogy azok közül, akik ösztrogéngátló gyógyszert szedtek, 87 százalékkal kevesebb tüdőrák eredetű halálozás fordult elő, mint az általános népesség körében. Amikor azt vizsgálták, hány kutatási alany esetében diagnosztizáltak tüdőrákot, kiderült, hogy nem volt jelentős eltérés az ösztrogén elleni gyógyszereket szedők és a gyógyszert nem szedők között.

?Eredményeink megerősítik azt a feltételezést, hogy kimutatható egy hormonális hatás a tüdőrákra nézve, amit azok a korábbi eredmények is sugalltak, például az ösztrogén és progeszteron receptorok jelenléte a tüdődaganatok jelentős hányadában? ? nyilatkozta Rapiti. ?Ha a további kutatások is megerősítik eredményeinket, és kiderül, hogy az ösztrogéngátló gyógyszerek javítják a tüdőrák kimenetelét, ez jelentős következményekkel járhat a klinikai gyakorlatra nézve.?

Forrás: