Gyógyítja a HIV-fertőzést az őssejtkezelés?

Három évvel az után, hogy őssejtbeültetésben részesült, meggyógyult HIV-fertőzéséből egy amerikai beteg.

A német orvoscsoport tanulmánya a Blood szakfolyóiratban jelent meg. Az eredmények alapján ez az első ilyen jellegű gyógymód az AIDS betegséget okozó vírus ellen, bár a szakemberek arra hívják fel a figyelmet, hogy az alkalmazott csontvelő átültetési módszer nem biztonságos illetve kivitelezhető a népesség szélesebb körében.

?Eredményeink arra utalnak, hogy ebben a betegben sikerült elérni a HIV-fertőzés gyógyulását? ? áll az amerikai hematológus társaság hivatalos szaklapjában közzétett tanulmányban.

A 40-es éveiben járó amerikai alany, akit többnyire ?a berlini páciensként? említenek, 2007-ben részesült őssejt átültetésben akut mieloid leukémiájának kezelése keretében. Az őssejtek egy olyan donortól származtak, aki olyan ritka genetikai mutációval rendelkezett, amely lehetetlenné teszi a HIV vírussal történő fertőződést.

Az először 2008. végén publikált tanulmány nem számolt be a HIV kiújulásának bármilyen jeléről, annak ellenére, hogy a páciens leállt a retrovírus elleni gyógyszerekkel. A legújabb eredmények azt mutatják, hogy a beteg még most, három évvel később sem mutatja jelét sem a vírusnak, sem a leukémiának.

?Nagyon izgalmasnak tartom. Már eltelt néhány év az óta, hogy először beszámoltunk róla? ? nyilatkozta David Baltimore, az 1975-ös orvosi Nobel-díj egyik nyertese. ?Egyetlen beteg alapján nem lehetünk teljesen bizonyosak, de kezdettől fogva nagy volt a valószínűsége, hogy ha végre tudjuk hajtani, be fog válni. Az a tény, hogy egy beteget kezeltünk, és valóban meg is gyógyult, elég hathatós érv arra, hogy tovább folytassuk a HIV probléma ezt a fajta megközelítését.?

Baltimore alapította azt a biotechnológiai vállalatot, amely saját őssejtes HIV/AIDS terápiáját fejleszti. A kezelés funkcionálisan ugyanúgy működik, mint a német orvoscsoporté, és már a klinikai kísérletek fázisához közelít.

A Berlini Orvostudományi Egyetem kutatói Kristina Allers és Gero Hutter vezetésével azt a megközelítést alkalmazták, hogy felkutattak egy CCR5 génmutációval rendelkező donort. A százból egy fehér emberben fellelhető állapot megakadályozza, hogy a HIV vírus megtelepedjen a sejtekben. Az orvosok ezután a donor őssejtjeit használták fel a betegnek adott csontvelő átültetésben. A csontvelőátültetés azonban súlyos kockázatokkal jár, a betegek körülbelül harminc százaléka nem éli túl.14996Jay Levy, a Kaliforniai Egyetem orvosi karának AIDS és rákkutatója szerint a szóban forgó kutatás a ?funkcionális gyógymód? bizonyítéka. ?Úgy értem, egyetlen személy még nem elég. Biztató első lépés, de újra végre kell hajtani? ? véli a szakértő. ?Úgy tekintem, mint a jövendő módszerek felé mutató irányt, felismerjük a problémákat, aztán megnézzük, meg lehet-e jobban is csinálni. Bízom tudományos munkatársaimban, hogy valami jobbal is elő tudnak rukkolni.?

Levy kutatócsoportja szintén olyan módszereken dolgoznak, melyekkel a páciens saját őssejtjeit lehet manipulálni azért, hogy ne fejezzék ki azokat a receptorokat, amelyek lehetővé teszik a HIV fertőzését ? a CCR5 mutációhoz nagyon hasonlóan.

A tanulmány azon állításával kapcsolatban, hogy sikerült gyógymódot találni, Levy azt állította, hogy több időre lesz szükség ahhoz, hogy ezt biztosan ki lehessen jelenteni. ?A rákkutatás területén dolgozók közül mindenki azt mondja majd, hogy remek, nagyszerű, de három év nem elég arra, hogy kijelentsük, sikerült meggyógyítani egy rákos beteget. Ezt majd 10 év múlva fogjuk megtudni. Szóval túl korai azt mondani, hogy meggyógyították, de szavamra, kitűnő munkát végeztek? ? tette hozzá a kutató.

Forrás: