Génjeinken múlik, szeretnek-e a szúnyogok?

A génjeink meghatározhatják, hogy egy természetben üldögélő társaságból kik azok, akikre jobban vadásznak a szúnyogok és kiket hagynak békén – mutatta ki egy új tanulmány.

Úgy tűnik, vannak, akiknek kevésbé van félnivalójuk a szúnyogoktól és olyanok is, akiket szinte mindig, minden körülmények között megtalálnak az apró vérszívók.

Az egy- és kétpetéjű ikrekkel folytatott kísérletek rámutattak arra, hogy a gének befolyásolják, mennyire vonzza a szúnyogokat egy személy testének illata vagy éppen mennyire taszítja.

Azon emberek szervezete, akik kevésbé attraktívak számukra, olyan, természetes szert bocsátanak ki, mely a jelek szerint genetikailag kontrollált – állítják a kutatók.

A felfedezés új utakra vezethet, hogy távol tarthassuk magunktól a szúnyogokat. A genetikai mechanizmus tanulmányozása közben – mely valakit vonzóvá vagy éppen taszítóvá tesz a szúnyogok számára -, közelebb kerülünk a megoldáshoz, megfelelőbb módokat használhatunk majd az ellenük való küzdelemben, ezzel együtt az általuk terjesztett betegségektől is megvédhetjük magunkat – mondta el James Logan, orvosi rovartannal foglalkozó adjunktus egy sajtóközleményben.

„Az is lehet, hogy a jövőben be tudunk majd venni egy pirulát, mely növeli a szervezetünk által kibocsátott természetes rovarriasztó anyag termelődését, egyfajta testápolóként működve” – tette hozzá a szakember.

szunyog1

A tanulmány során 18 egypetéjű és 19 kétpetéjű ikerpárt vizsgáltak a kutatók. Kiderítették, hogy az azonos, vagyis az egypetéjű párok egyformán vonzóak a szúnyogok számára, míg a kétpetéjűek kevésbé.

Az egypetéjű ikrek genetikailag is jobban hasonlítanak egymásra, mint kétpetéjű társaik.

A befolyás, melyet a gének gyakorolnak egy ember illatára – és az vagy elbűvöli őket, vagy sem -, hasonlít ahhoz a hatáshoz, mint ahogyan a gének a magasságot és az IQ-t befolyásolják – mondták el a kutatók.

A tanulmányt a Plos One szaklap közölte.

Forrás: Adrina – Napidoktor.hu

Forrás:


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.