Fontos! – Pontosított a NAV a családi adó-visszatérítésről

Még mindig vannak kérdések a jövő évi szja-visszatérítés részleteit illetően, ezért a Nemzeti Adó- és Vámhivatal rövid (és hosszabb) kérdés-válasz formában szedte össze a családokat érintő leglényegesebb pontokat a honlapján.

Orbán Viktor még júniusban ígért be jelentős adókedvezményt a gyereket nevelők számára: azt mondta, a kisgyerekes szülők visszakaphatják azt az átlagjövedelem alatti szja-t, amit 2021-ben befizettek. Később kiderült, hogy a várandósoknak, az ekhósoknak (az ekhó kétharmada) és katásoknak (a tételes adó negyede) is jár az adókedvezmény, a részletekről pedig még itt és itt is írtunk – számol be a Telex.

A NAV a tájékoztatóban (részletesen itt) leszögezi, hogy nem jár visszatérítés a külön adózó jövedelmek (például a lakás eladása, osztalék, tőzsdei nyereség) utáni adóból.

parkapcsolat

Kinek jár a visszatérítés?

A visszatérítés, írják, a családi kedvezményre jogosultaknak jár:

a gyermekük után családi pótlékra jogosultaknak, tehát a kedvezmény a gyermeket közösen nevelő szülők közül mindkettőt megilleti, a családi kedvezményre magzat után, a várandósság 91. napjától jogosultaknak, és a várandós nő házastársának is.

Azok a szülők, akik 2021-ben közös háztartásban nevelik gyermeküket, családi pótlékra jogosultként igénybe vehetik a visszatérítést, függetlenül attól, hogy házasságban élnek, vagy élettársak. A visszatérítés az élettársnak is jár, aki a szülővel és annak gyermekével együtt él, ha a gyermek után ő is jogosult a családi pótlékra.

A bővebb ismertetőben térnek ki az elvált szülőkre: „Azok az elvált szülők, akik közös gyermekeiket felváltva gondozzák és emiatt 50-50 százalékban kapják a családi pótlékot, és ugyanilyen arányban érvényesíthetik a családi kedvezményt, mindketten (teljes összegben) jogosultak az adó-visszatérítésre. A visszatérítés a családi kedvezményre jogosultnak akkor is jár, ha családi kedvezményt nem érvényesít, vagy azt nem ő veszi igénybe.”

Mekkora összeget jelent a visszatérítés?

A visszafizetés felső határa a 2020 december havi adatok alapján számolt éves átlagbér adótartalma, azaz 15 százaléka. Az szja és az ekho szerint adózó szülőknek külön-külön, legfeljebb 809 ezer forintot térít vissza az állam. A gyermeket nevelő katás vállalkozók a 2021-es tételes adójuk egynegyedét kaphatják vissza.

pénz

Hogy vehető igénybe a visszatérítés?

Nincs teendőjük azoknak, akik jogosultak a visszatérítésre és a 2021-ben megszerzett jövedelmükre vonatkozó adatok a munkáltatótól/kifizetőtől és a kiutaláshoz szükséges belföldi bankszámlaszám vagy postai cím a családi pótlék folyósítási adatokból a NAV rendelkezésére áll. A NAV nekik 2022. február 15-ig automatikusan utalja a visszatértést.

A katások és azok, akiknek a kiutaláshoz szükséges adatait nem ismeri a NAV, 2021. december 31-ig nyilatkozatot tehetnek. Ha határidőben nyilatkoznak, 2022. február 15-ig ők is megkapják a visszatérítést. Aki határidőben nem nyilatkozik, a visszatérítést a személyijövedelemadó-bevallásban érvényesítheti. Figyelem, a nyilatkozatot a „VISSZADO” nyomtatványon 2021. október 31-től december 31-ig lehet elektronikus úton vagy papíron megtenni.

Azoknak pedig, akiknek a jövedelméről a NAV-nak nincs információja, például az egyéni vállalkozói, őstermelői jövedelmet szerző szülőknek és azoknak, akik az összevont adóalapba tartozó jövedelmük után maguk fizetik az szja-t, automatikusan nem utal a NAV, ők önállóan elkészített bevallásukban igényelhetik a visszatérítést.

Miből derül ki, hogyan számolta ki a NAV a visszatérítést?

A NAV a visszatérítést 2022. február 15-ig kiutalja és azt az érintettek bevallási tervezetében feltünteti, így követhető a számítás.

Tudta, hogy a mozgásszervi megbetegedések és fogyatékosság után Önnek adókedvezmény jár?

Forrás: https://napidoktor.hu/index