Félreteszünk a gyermekvállalásra, de így is tartunk a költségektől

Bár Magyarországon javul a gyermekvállalási kedv, és a többség rendszeres megtakarításokkal is igyekszik a családalapításhoz anyagi hátteret biztosítani, a gyermekvállalás előtt állók kétharmada tart a családalapítással járó kiadásoktól. Azok viszont, akik már túl vannak az első gyermek születésén, sokkal kevésbé érzik megterhelőnek az ezzel járó költségeket – derült ki a CIG Pannónia Életbiztosító felméréséből.

A megkérdezettek kétharmada él párkapcsolatban és 51 százalékuknak van gyermeke. A gyermektelenek 25 százaléka tudja biztosan, hogy szeretne családot alapítani. Utóbbiak 64 százaléka aktívan készül is erre az időszakra: ők félretesznek havi jövedelmükből.

gyermekvallalas1

Túl költségesnek tűnik

A gyermektelen pároknak sokkal borúlátóbb elképzeléseik vannak arról, hogy mennyibe is kerül majd a család bővülése. 61 százalékuk számol komoly megterheléssel, míg a gyermekeseknek már csak 48 százaléka érzi valóban nagy anyagi megterhelésnek a gyermekvállalást. A felmérésben részt vevők mindössze 9 százaléka gondolja úgy, hogy segítség nélkül nem tudná finanszírozni a plusz költségeket, ők hitelt vennének fel erre a célra.

gyermekvallalas2

Komoly gond a kieső kereset

A családosokra nagyobb felelősség nehezedik, hiszen másokról is gondoskodniuk kell. Az egyik kereső személy elvesztése vagy hosszabb-rövidebb időre keresőképtelenné válása komoly fenyegetést jelent a család anyagi biztonságára. A megkérdezettek 45 százaléka nem tudná pótolni a kiesést és komoly anyagi krízis nehezedne a családra. Mindössze 8 százalék nyilatkozta, hogy meg tudná oldani a helyzetet.

gyermekvallalas3

„Abból a 14 százalékból, akik egyáltalán nem szeretnének gyereket, negyedük a felelősségtől való félelem miatt döntött így. Kétségtelen, hogy gyermekvállalás előtt ijesztő lehet a tudat, hogy egy gyermek élete döntően tőlünk függ majd. A félelemtől azonban könnyedén megszabadulhatunk már egy kis költséggel és kevés adminisztrációval járó biztosítással is, mint például a Pannónia Primus Életbiztosítás” – nyilatkozta Sallai Linda, a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. termék- és üzletfejlesztési igazgatója.

Magyarországon a 2016-os év I. negyedévében (január-március) 1,2 százalékkal több gyerek született, mint az előző év azonos időszakában a KSH adatai szerint, a termékenységi arányszám pedig 15 százalékkal növekedett az elmúlt 4 évben. Tehát némi javuló tendencia mutatkozik a gyermekvállalási kedvben, viszont a család anyagi helyzete továbbra is az egyik legfontosabb befolyásoló tényező a megfelelő pár és az érzelmi érettség után.

Forrás: Napidoktor.hu


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.