Felnyalhatjuk Mártont

Európa egyik legközkedveltebb szentje, a savariai születésű Szent Márton püspök emléke előtt tisztelegve bocsátott ki alkalmi bélyeget a Magyar Posta pénteken, Márton napján.

Az ünnepélyes bélyegkibocsátás ceremóniáját Szombathelyen a Szent Márton látogatóközpontban tartották, ahol Rajnai Attila, a Magyar Posta Zrt. gazdasági vezérigazgató-helyettese végezte el az első ünnepélyes pecsételést, hivatalosan is forgalomba hozva a 300 ezer példányban készült, 160 forint névértékű alkalmi bélyeget.

A bélyeg középen püspöki díszben ábrázolja Szent Mártont, négy sarkában pedig életének főbb mozzanatait láthatjuk, mint édesanyja megkeresztelését; azt a pillanatot ahogy a legenda szerint Galliában egy didergő koldusnak adja köpenye felét; a hangosan gágogó ludat, amely elárulta, amikor a császárt szolgáló katonatisztből lett szerzetes nem akarta vállalni a püspöki megbízást, valamint a szent bibliát, hiszen egész életét az evangélium hirdetésének szentelte.

A bélyegkibocsátás ötletét Ágh Péter (Fidesz) országgyűlési képviselő kezdeményezésére karolta fel a Magyar Posta, teveit pedig Hajdú József művészfotóinak felhasználásával Domé Eszter grafikusművész készítette el, a nyomtatást a pénzjegynyomda végezte.

Az ünnepségen jelen volt Veres András szombathelyi megyéspüspök is, aki az MTI-nek elmondta: Európában a leginkább tisztelt és kedvelt szentek egyike Szent Márton, aki egyben a Szombathelyi Egyházmegye védőszentje is, és akiről egészhetes rendezvénysorozattal emlékeznek meg.

Ennek jegyében tartják meg pénteken este a Márton-vesperást, majd ezt követően a szombathelyi székesegyháztól indulva a Szent Márton templomig haladva a lampionos felvonulást, végezetül megkoszorúzzák Szent Márton szobrát.

Az ünnepélyes bélyegkibocsátás helyszínén alkalmi postahivatal nyílt, ahol a részvevők megvásárolhatták és lebélyegeztethették az első bélyeget, valamint a szintén ez alkalomból készült borítékot is, amelyen a szombathelyi székesegyház látható.

Forrás:


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.