Fellélegezhetünk: egyre kevesebb az influenzás

Az elmúlt héten országosan 40 százalékkal csökkent az influenzás panaszokkal orvoshoz fordulók száma – közölte az Országos Epidemiológiai Központ (OEK) szerdán a honlapján.

A figyelőszolgálatban résztvevő orvosok jelentéseinek alapján nagyjából 34 200-an fordultak orvoshoz influenzaszerű megbetegedés miatt. Az ország valamennyi területen csökkent a betegek száma, hét megyében az előző hetinek több mint felére.

Az influenzaszerű megbetegedések becsült előfordulási gyakorisága Pest, Heves és Hajdú-Bihar megyében volt a legmagasabb. A legkevesebben Somogy, Bács-Kiskun és Veszprém megyében keresték fel orvosukat influenzás panaszokkal. Négy megye (Bács-Kiskun, Fejér, Jász-Nagykun-Szolnok és Tolna megye) kivételével az ország valamennyi közigazgatási területén diagnosztizáltak laboratóriumi vizsgálattal igazolt influenza megbetegedést.

influenza

A legtöbb beteget – csaknem 36 százalékot – 15-34 évesek körében regisztrálták. A betegek több mint 30 százaléka a 35-59 évesek korcsoportjába tartozott. A gyermekek aránya 22,5 százalék, a 60 éven felüliek aránya több mint 11 százalék volt. Influenzaszerű megbetegedések halmozódásáról Hajdú-Bihar és Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből összesen 3 jelentés érkezett. A járványok közül egy egészségügyi intézményben és kettő szociális otthonban fordult elő – fejtette ki az OEK.

Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) szombaton az MTI-vel azt közölte: Európa nyugati részén már csökken az influenzaszerű tünetekkel orvoshoz fordulók száma, a keletebbre fekvő országokban azonban még felfelé ívelő ágban van az influenza aktivitása.

(MIT)

Forrás: