Érezhetően javultak a diákok pénzügyi ismeretei

Hónapok óta tartó selejtezősorozat után nagyszabású döntővel zárult a Közép-európai Brókerképző Alapítvány (KEBA) népszerű pénzügyi-értékpapírpiaci versenye és tőzsdejátéka, a „Tőzsdejáték Középiskolásoknak”.

A látványos rendezvényen a pénzügyi szakma ismert szakértői előtt mérhették össze tudásukat a döntőbe jutott csapatok.

A versenysorozaton közel kétszáz középiskolából több mint 1300 diák vett részt, 32 csapat határon túli régiókból nevezett be a megmérettetésre. A selejtezők során online tesztfeladatokat oldottak meg a diákok, és részesei voltak egy három hónapos online tőzsdejátéknak is, amely virtuálisan a világ 20 tőzsdéjén játszódott. A legjobb csapatok kerültek be az élőben zajló, szóbeli döntőbe, ahol komoly pénzügyi szakértők előtt tehettek bizonyságot tudásukról. A zsűriben a BÉT, a KELER és számos brókercég (Erste Befektetési Zrt, Equilor, Concorde) képviselője kapott helyet.

diakok640

Ahogy a korábbi években is jellemző volt, ezúttal is kiemelt szakmai díjakkal és értékes tárgynyereményekkel jutalmazták a legjobbakat a szervezők. Fődíjként idén is ingyenes részvételi lehetőséget kaptak a győztes csapat tagjai a Közép-európai Brókerképző Alapítvány 100 órás brókerképző tanfolyamán, de több diák kapott szakmai gyakorlati lehetőséget vezető brókercégeknél, mint ahogy többen vehetnek részt BÉT, illetve KELER szakmai látogatáson is. Az értékes tárgynyereményeket idén a Lenovo táblagépei képviselték.      

„Örömmel látjuk, hogy egyre több iskola készíti fel professzionálisan a diákokat a versenyre, szakköröket, felkészítő órákat szerveznek, azaz a verseny egyfajta multiplikátor hatást is elér. A versennyel bevallottan az a célunk hogy a magyar társadalom körében magasabb szintre emeljük a pénzügyi tudatosságot, a befektetési jártasságot, így az iskolai felkészítés is elősegíti ezt a folyamatot” – mondja el a verseny kapcsán Martin Hajdu György, a KEBA kuratóriumi elnöke, a Budapesti Corvinus Egyetem tanára. A szakember rámutat, hogy a komoly iskolai felkészítés következtében határozottan élesebb a verseny, egyre szorosabb a selejtező eredménye és egyre jobb esszék születnek. „A külföldi mellett a hazai tőkepiacra is nagy hangsúlyt fektettünk, a diákok felkészültsége pedig érezhetően javult ezen a téren is” – hívja fel a figyelmet a kedvező tendenciára Martin Hajdu György, aki abban is bízik, hogy a fiatalok által elsajátított szakismeret a diákok közvetítésével szép lassan átszivárog a szülők, nagyszülők világába is, ezzel segítve az egész társadalom fokozatosan javuló pénzügyi tudatosságát.

Forrás: