Egészségügyi szűrés Budapesten

Mintegy 500 vizsgálatot végeztek el a szakemberek a Generali Egészségügyi Szűrőprogram budapesti állomásán.

Az öt helyszínből álló szűrőprogram első három állomásán – Abádszalókon, Balatonfüreden és Budapesten – eddig összesen több mint 1500 vizsgálatra került sor, és a hétvégén ismét több olyan problémát találtak az egészségügyi szakemberek, amelyek, ha nem kezelik őket, akár súlyos betegséget is okozhatnak. Az ingyenes szűrőprogram célja, hogy felhívja a figyelmet az egészséges életmód és a megelőzés fontosságára. A Generali szűrőbusz augusztusban Győrbe és Debrecenbe látogat el.

A budapesti állomáson az egészségügyi szakemberek mintegy 500 vizsgálatot végeztek el, a leggyakoribb problémák a gyanús bőrelváltozások és különféle szembetegségek voltak. A bőrgyógyász szakorvos egy kezdődő melanoma– illetve egy bazalióma-gyanús bőrelváltozást talált, ezek akár bőrrákot is okozhatnak, ha nem kezelik őket időben.

További néhány esetben sebészeti beavatkozást javasoltak. A szemorvos egy zöldhályogot – magas szemnyomást – talált a megvizsgáltak között, és több embernek szemüveget javasolt.

egeszsegugyihelyzet

Emellett számos vércukor és vérnyomás problémára is fény derült, és a magas testtömeg-indexet mutató paciensek számára életvezetési tanácsadást is nyújtott a háziorvos. A szűrőbuszon az újpesti Aranyhíd Gyermek Átmeneti Otthon csoportját is megvizsgálták, majd a gyerekek meghívást kaptak az Aquaworld-be.

A Generali a Biztonságért Alapítvány munkatársai, együttműködve a Class FM rádiócsatornával, a nyár folyamán az ország különböző pontjaira látogatnak el, ahol szórakoztató programok kíséretében – gyermekprogramok és esti koncertek – az egészségügyi szűrések fontosságára hívják fel a figyelmet.

A helyszíneken az Alapítvány egészségügyi szűrőbuszában számos alapvető vizsgálat elvégzésére van lehetőség. Szemészeti, bőrgyógyászati- és melanóma szűrés mellett vércukorszint- és vérnyomásmérést, koleszterinszint-mérést, testzsír-százalék mérést és általános háziorvosi tanácsadást is igénybe vehetnek az eseményekre kilátogatók.

Az ingyenes szűrőprogram célja, hogy felhívja a figyelmet az egészséges életmód és a megelőzés fontosságára. A Generali biztosítótársaság nemrég elvégzett kutatása ugyanis kimutatta: a felnőtt lakosság mindössze 55%-a figyel oda az egészséges táplálkozásra, 52%-a jár valamilyen szűrővizsgálatra, 37%-a sportol rendszeresen, és csupán 26%-a szed vitaminokat.

mitteszunkegeszsegunkert

Az eredmények szerint tehát a hazai felnőtt lakosság 48%-a nem jár rendszeresen szűrővizsgálatokra.

Akik járnak, a nőgyógyászati szűrést, tüdőszűrést, fogászati ellenőrzést és a vérkép illetve vizeletvizsgálatot kisebb-nagyobb rendszerességgel elvégeztetik, a szemészeti, EKG és a mammográfiai szűrést kevesebben, míg a hasi ultrahang, bőrrák szűrés, urológiai szűrés azok, melyekre a többség sajnos egyáltalán nem jut el, holott ezek fontosak lennének.

Például a melanoma szűrések és az urológiai megelőző vizsgálatokra a megkérdezett csak kevesebb, mint 20%-a jár.

egeszsegfelmeres

A felmérésben részt vevőknek csak fele mondta azt, hogy odafigyel az egészséges táplálkozásra, és csupán minden harmadik válaszadó végez rendszeres testmozgást. Ezek az adatok is jó alátámasztják, hogy az egészségtudatos életmód tekintetében komoly kihívásokkal állunk szembe.

„A Generali Alapítvány segítségével a megelőzés fontosságát szeretnénk hangsúlyozni az eseménysorozaton. A legnagyobb értékünk az egészségünk, de sokszor mindezt már csak akkor ismerjük fel, ha bekövetkezett a baj, pedig a megfelelő vizsgálatok rendszeres elvégzésével jelentősen csökkenthetjük a kockázatokat. Ha egy betegséget már a korai stádiumban felismernek, lényegesen rövidülhet a gyógyítási folyamat. Az ingyenes vizsgálatokat most bárki sorban állás nélkül elvégeztetheti.” – mondta el Paál Zoltán, a Generali a Biztonságért Alapítvány kuratóriumi tagja.

Kiemelten javasolt szűrővizsgálatok:

– szív és érrendszer – kis kockázat esetén kétévente, 40 év felett vagy ismert betegség esetén évente

tüdőbetegségek – évente

– méhnyak rák – évente

mellrák – 40 év felett kétévente, önvizsgálat havonta

– melanoma – évente

prosztata daganat – 45 év felett évente

– ajak és szájüregi daganatok – dohányosoknak 2 évente, önvizsgálat havonta

A Generali Egészségügyi Szűrőprogram következő állomásai:

– Augusztus 4. szombat Győr – Aranypart Szabadstrand

– Augusztus 18. szombat Debrecen, Kossuth tér

//

Forrás:


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.