December 27-én kezdődik az egészségügyi dolgozók oltása

December 27-én a Dél-pesti Centrumkórházban kezdődik az egészségügyi dolgozók koronavírus elleni oltása – közölte az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs.

Müller Cecília ismertette: december 26-án, ahogy minden európai uniós tagállam, így Magyarország is 10 ezer oltóanyagot kap. Megérkezett a vakcina leirata, amely tartalmazza a betegek tájékoztatásához szükséges, illetve az oltási technikára vonatkozó ismereteket. 

Az oltás menetéről szólva kifejtette: az oltóhelyeken először teljes körű felvilágosítást kap az oltakozó, majd ki kell töltenie egy az egészségi állapotára vonatkozó kérdőívet és egy beleegyező nyilatkozatot; ezután kapja meg a páciens az oltást, amely után 20 percig megfigyelés alatt tartják; a beoltottak oltási igazolási kártyát kapnak, amelyen szerepelnek az adataik, az oltás száma, illetve az, hogy mikor kell a második, a védettséget biztosító oltásra jelentkezniük.

A vakcina beadása után jellemzően helyi reakciók – fájdalom, bőrpír, duzzanat – fordulhatnak elő, melyek maguktól elmúlnak. Nagyon ritkán jelentkezhet nyirokcsomó-duzzanat, izomfájdalom, esetleg hőemelkedés, amely paracetamol tabletta hatására megszűnik. Az oltás után pihenés javasolt, nehéz fizikai munka végzése nem ajánlott. Egyelőre nem ajánlják az oltást a várandósoknak, illetve azoknak, akik 2-3 hónapon belül tervezik a gyermekvállalást.

“A gyártó tájékoztatása szerint folyamatosan érkezik majd vakcina az országba. Már az ünnepek után nagyobb számban tudnak oltakozni az egészségügyi dolgozók, majd a szociális intézmények munkatársai, lakói, a rendvédelmi szervek tagjai” – mondta Müller Cecília.

Azt kérte mindenkitől, éljen a lehetőséggel, hiszen Magyarországon nagy fokú bizalom van a védőoltások iránt. Mint mondta, korábban számos fertőző betegségtől sikerült megszabadulni éppen a védőoltásoknak köszönhetően.

Müller Cecília kitért arra is, hogy a vakcinainfo.gov.hu-n már több mint 300 ezren jelentkeztek a koronavírus elleni oltásra, és egyre többen küldik vissza a postán megkapott regisztrációs anyagot. Hozzátette: ez tervezhetővé teszi az oltást.

Az óvodai és iskolai dolgozók december 30-án 12 óráig a pedszures.kh.gov.hu címen online foglalhatnak időpontot a január 2-ra és 3-ra, országszerte 99 mintavevő ponton meghirdetett csoportos koronavírus-tesztelésre. A főorvos azt javasolta az érintetteknek, ezt tegyék is meg, emlékeztetve arra, hogy a korábban végzett csoportos tesztelés során a tünetmentes pedagógusok között 2 százalékos volt pozitivitás aránya.

Akinél a fertőzés súlyos, középsúlyos tüneteket okozott, kórházi kezelésre szorult, visszahívják kontrollra az egészségügyi intézmények, annak érdekében, ha valamilyen szövődmény jelentkezik, be tudjanak avatkozni.

Müller Cecília felhívta a figyelmet: ha valaki a koronavírus okozta tüneteket észlel magán, telefonáljon a háziorvosának vagy ügyeleti időszakban a központi háziorvosi ügyeletre. Légszomj vagy más fenyegető állapot esetén a mentőket kell hívni.

A szakember elmondta, az első védőoltás után fokozatosan fejlődik ki a védettség, ennek megerősítéséhez van szükség a második oltásra. A teljes védelem a második oltást követő hetedik nap körül alakul ki. Az első oltást követően is fokozottan be kell tartani a higiénés szabályokat. Ha valakinél akut megbetegedés zajlik, nem kaphatja meg a második oltást.

Forrás: https://napidoktor.hu/index