Dagad a húsvéti szalmonellás Kinder-botrány – Egész Európát érinti

Az utóbbi évek egyik legnagyobb horderejű termékvisszahívása van jelenleg folyamatban Európában és Magyarországon. Szinte minden hazai élelmiszerbolt érintett lehet, sokan vásárolhattak ugyanis húsvétra a visszahívásban szereplő Kinder csokikból.

Az Európai Unió több tagállamában jelentettek Salmonella Typhimurium okozta megbetegedéseket, amelyekről bebizonyosodott, hogy a Ferrero belgiumi csokoládégyárában, az Arlonban található üzemben készült, különféle Kinder csokoládétermékekhez köthetők – számol be az RTL.hu.

Az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) és az Európai Élelmiszer-biztonsági Hatóság (EFSA) szerdai közleménye szerint az első szalmonellás esetet 2022. január 7-én azonosították az Egyesült Királyságban. A járványügyi szakemberek szerint a megbetegedésekért a monofázisos Salmonella Typhimurium baktérium a felelős, és eddig kilenc országban okozott igazoltan vagy erősen gyaníthatóan tömeges fertőzést.

2022. április 5-ig összesen 134 esetet jelentettek, főként 10 év alatti gyermekek körében.

Az ECDC azt közölte, hogy szokatlanul sok gyermek került kórházba, némelyikük súlyos klinikai tünetekkel, például véres hasmenéssel.

„A betegekkel folytatott interjúk és a kezdeti analitikus epidemiológiai vizsgálatok alapján a fertőzés valószínűsíthető útvonalaként bizonyos csokoládétermékeket azonosítottak” – fogalmazott az európai hatóság.

Megbetegedéseket eddig Belgiumban, Franciaországban, Németországban, Írországban, Luxemburgban, Hollandiában, Norvégiában, Svédországban és az Egyesült Királyságban észleltek, ezekben az országokban indították meg a szalmonellával potenciálisan szennyezett termékek visszahívását.

A közegészségügyi és élelmiszer-biztonsági hatóságok további vizsgálatokat folytatnak azokban az országokban, ahol eseteket jelentettek, hogy azonosítsák a fertőzés okát és mértékét, és biztosítsák, hogy a fertőzött termékek ne kerüljenek forgalomba. Az ECDC és az EFSA értékelni fogja az egyes országokból bejövő adatokat, és járványügyi gyorsértékelést készítenek, ezt a jövő héten teszik közzé.

A szalmonella kórokozója leggyakrabban szennyezett tyúk- vagy kacsatojással terjed, azt, hogy a veszélyes baktériumok miképp kerültek a Belgiumban gyártott csokitojásokba, egyelőre nem tudni. Mivel a Kinder termékek összetevői közt csak tejszármazékok (tejpor, dehidratált vaj) szerepelnek, se tojás, se hús, se más állati eredetű alapanyag nincs bennük, nem nagyon van gyártástechnológiai magyarázat arra nézve, hogy egy olyan korszerű, szigorúan ellenőrzött élelmiszeripari egységben, mint az arloni csokigyár, hogyan fertőződhetett egyszerre ilyen sokféle termék szalmonella baktériummal. Magyarázatként esetleg felmerülhet a dolgozói tisztasági szabályok súlyos megsértése, extrém esetben szándékosság is, de ezt csak a most megindult vizsgálatok tárhatják fel.

Hozzánk is elért

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szerdán azt közölte, hogy a belga élelmiszer-biztonsági hatóság vizsgálata alapján Magyarországra is érkeztek olyan Kinder termékek, amik az európai hatóságok szerint szalmonella baktériumokkal lehetnek szennyezettek. A Nébih összeírta az érintett termékek listáját, amit a hivatal honlapján találhatnak a vásárlók.

Összesen hétféle termékről van szó, különféle tömegű kiszerelésben, 67 gyártási tételszámon. A magyar lista egyébként néhány ponton eltér az egyes érintett uniós országok listáitól, mivel nem minden országban egyezik az ott forgalmazott Kinder termékek palettája.

A folytatásért KATTINTS IDE!

Olvasd el ezt is!

Kerüljük el a nyári szalmonellát!

 

Forrás: https://napidoktor.hu/index