Az öröm mindenkinek jár – Gyűjtsünk játékokat!

„Az adomány kilinccsel előre érkezik” jótékonysági kampány nem mindennapi összefogásra hívja az autósokat és az autóversenyek rajongóit.

A Drifting.hu által indított kezdeményezés keretében egy hónapon keresztül lehet leadni játékautókat és játék pónikat a kijelölt gyűjtőpontokon, a beteg kisgyermekek számára.

A kampányban több híresség is részt vesz: Ganxsta Zolee, Lorán Barnabás (Trabarna), Majoros Péter (Majka), Danny Blue, Farkasházi Réka és Pesuth Rita is leadta már játékadományait.

Béres Szabolcs a kezdeményezés kapcsán elmondta: „A versenyeken az elmúlt években már több véradást is szerveztünk, de úgy érezzük, hogy a beteg kisgyermekek támogatása az a terület, ahol még inkább hozzá tudunk járulni a társadalmi felelősségvállaláshoz. A Magyar Profi Drift Bajnoksághoz kapcsolódóan örökbe adható játékautókat és pónilovakat gyűjtünk budapesti és vidéki városok kórházainak gyermekosztályai számára. Célunk, hogy mosolyt csaljunk a beteg kisgyermekek arcára, ezzel támogatva mielőbbi felgyógyulásukat.”

„Az adomány kilinccsel előre érkezik” jótékonysági gyűjtés időszaka 2013. május 11-től június 11-ig tart. Ebben a hónapban várják a szervezők a tiszta, ép kisautókat és játéklovakat a segíteni szándékozóktól. Gyűjtőpontok Budapesten, Máriapócson, Egerben és Celldömölkön is találhatók. Az adományokat a 1083 Budapest, Futó utca 37-45. Info Pontjában is leadhatják a bevásárlóközpont látogatói.

jatekauto

„Lehetőségeinkhez mérten mindig szívesen részt veszünk jótékonysági akciókban, így örömmel csatlakoztunk a kampányhoz, mint belvárosi gyűjtőpont. Ezt a kezdeményezést személy szerint is nagyon fontosnak tartom, hiszen gyakorló anyukaként tudom, hogy a kórházban töltött időszak milyen nehéz az egész család számára. A játékok, a meglepetések rengeteget segítenek ezekben az időkben a kis betegeknek" – mondta Vász Noémi, üzemeltetési igazgató.

A családokra és gyerekekre itt a bevásárló központban különösen nagy figyelmet fordítunk: két kedvelt játszórészleg is van nálunk, amelyek mindenki számára ingyenesen igénybe vehetők. Gyereknap alkalmából pedig a játékok is megújulnak: az új játékokkal is szeretettel várunk minden gyermeket!

„Az adomány kilinccsel előre érkezik” jótékonyság játékadományai országszerte kerülnek majd szétosztásra, a budapesti Bethesda Gyermekkorház, a nyíregyházi Jósa András Oktatókórház, az egri Markhot Ferenc Oktatókórház és Rendelőintézet és a Debreceni Egyetem Különleges Orvos- és Mentőcsoport között.

Forrás:


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.