Az 5-11 éveseknek is hatékony és biztonságos a Pfizer vakcina

Hatékony és biztonságos az 5-11 éves korosztályban az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) okozta betegség (Covid-19) elleni védelemre a német BioNTech és az amerikai Pfizer együttműködésében kifejlesztett vakcina – közölte a német biotechnológiai vállalat.

A kisgyermekeknek fejlesztett oltóanyag nem különbözik a 12 éven felüliek körében már használt vakcinától, de alacsonyabb az adagolás, 30 mikrogramm helyett 10 mikrogrammból áll egy dózis.

“Az alacsonyabb dózisban beoltott 5-11 éves gyermekeknél a biztonsági profil és az immunogenitási adatok összhangban vannak azokkal, amelyeket vakcinánkkal más idősebb populációkban, magasabb dózisban megfigyeltünk” – összegezte a klinikai vizsgálatok tanulságait Ugur Sahin, a BioNTech társalapítója és igazgatója.

“Örülünk, hogy a téli szezon kezdete előtt adatokat tudunk benyújtani a szabályozó hatóságoknak az iskoláskorú gyermekek e csoportjáról” – tette hozzá a vállalat közleménye szerint.

Fotó: MTI

A Pfizer és a BioNTech azt tervezi, hogy ezeket az adatokat a lehető leghamarabb benyújtja az amerikai és az európai uniós gyógyszerfelügyeleti hatóságoknak (FDA, EMA), és más országok hatóságainak is.

Az Egyesült Államokban, Lengyelországban, Finnországban és Spanyolországban több mint 2200 gyermek bevonásával folytatott vizsgálatban két másik korcsoportban is elemzik a világhírű magyar kutató, Karikó Katalin vezetésével kifejlesztett hírvivő RNS (mRNS) technológiára épülő vakcina hatását. Az egyik a két és öt év közötti gyermekek korcsoportja, a másik pedig a hat hónap és két év közöttieké. Az első eredményeket az év utolsó negyedévére, az október-decemberi időszakra várják – ismertették a közleményben.

Ugur Sahin és a BioNTech másik társalapítója, Özlem Türeci – Ugur Sahin házastársa – a napokban egy német lapinterjúban arra a kérdésre, hogy akár már október közepén el lehet-e kezdeni az ötévesek oltását, kiemelte, hogy a gyártást már előkészítették, de nem tudják befolyásolni, hogy a hatóságok megadják-e az engedélyt, és milyen gyorsan, és azt sem, hogy az oltási bizottságok tesznek-e majd ajánlást az új vakcina használatára.

Fotó: MTI

A Németországba bevándorlóként érkezett török házaspár a Der Spiegel című hírmagazinban közölt interjúban a többi között arról is szólt, hogy a delta vírusváltozat szétterjedése miatt a korábban valószínűsített 12-18 hónapnál hamarabb kell majd beadni egy harmadik, frissítő adagot a vakcinájukból.

A delta “szerencsére nem egy szupermutáns”, de frissítő oltás nélkül “nem fogjuk tudni elég jól kontrollálni” – mondták.

Hangsúlyozták, hogy egyelőre nem ütötte fel fejét olyan vírusváltozat, amellyel szemben a BioNTech/Pfizer-féle vakcina egy frissítő adaggal sem hatékony kellőképpen. Így nem kell egy teljesen új oltóanyagot kifejleszteni, de továbbra is a legnagyobb éberséggel kell figyelni a SARS-CoV-2 mutációit.

COVID – Hamarosan jön az 5-11 éveseknek fejlesztett vakcina

Forrás: https://napidoktor.hu/index