Áttörés az Alzheimer-kór kutatásában

Amerikai kutatók sikeresen nyitották meg a vér–agy gátat, ami lehetővé teszi az Alzheimer-kór közvetlen gyógyszeres kezelését, és önmagában is javította a betegek állapotát.

A West Virginia Egyetem orvosi karának kutatói MRI-felvételekkel végzett ellenőrzések nyomán arra jutottak, hogy különböző agyi területek ultrahangos kezelése javulást hozhat az Alzheimer-kórnál. A Radiology szaklapban megjelent eredmény áttörést jelenthet a betegség kezelésében.

“A fókuszált ultrahang felhasználása újító technika az agyi betegségek és az Alzheimer-kór gyógyításában. Azért kellenek újító technikák, mert a hagyományos megközelítések eddig nem bizonyultak hatásosnak” – mondta a kutatást vezető Rashi Mehta, a Neuroradiológiai Tanszék professzora.

Fotó: 123rf.com

A West Virginia Egyetemen 2018 óta kísérleteznek a vér–agy gát ultrahangos megnyitásával korai stádiumú alzheimeres pácienseknél.

“A vér–agy gát nagyon nagy akadály volt a legsürgetőbb neurológiai rendellenességek kezelésében. A vér–agy gát visszafordítható és nem invazív megnyitása az olyan mély agyi területeken, mint a hippokampusz, új lehetőséget jelent az Alzheimer-kór kezelésében” – fogalmazott Ali Rezai, a kutatásban részt vevő Rockefeller Idegtudományi Intézet munkatársa.

Az ultrahangkezelés önmagában is pozitív hatással járt, de a fő célja, hogy az agyi érfalakon keresztül gyógyszereket juttathassanak mélyen fekvő agyi területekhez, ami sok más betegségben is fontos lehet.

Jó mielőbb tudni az Alzheimer-kórról

Forrás: felejtek.hu