Átadták az Év Gyógyszerésze és Kedvenc Patikám díjakat

A Magángyógyszerészek Országos Szövetsége koordinálásával a Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság és a Magyar Gyógyszerészi Kamara – a Roche Magyarország Kft. támogatásával – célkitűzéseiknek megfelelően immár kilencedik alkalommal pályázati felhívást tettek közzé az „Év Gyógyszerésze” és a „Kedvenc Patikám” cím elnyerésére.

A pályázatok célja

Az „Év Gyógyszerésze” díjat és kitüntető címet elnyert gyógyszerésznek országos nyilvánosságot és kiemelkedő szakmai rangot adni munkájához, elismerve annak követésre méltó minőségét. A kiírók olyan gyógyszerészt kívántak elismerésben részesíteni, aki példát mutat kiemelkedő szakmai teljesítményével, hatékony megoldások alkalmazásával és betegközpontú szemléletével a gyógyszerészi gondozásban, a gyógyszerellátásban és a gyógyszerfejlesztésben egyaránt. A „Kedvenc Patikám” pályázat keretében pedig a betegek véleményt tudtak formálni a patika munkájáról szavazatukkal, mellyel nem kizárólag egy gyógyszerészt, hanem az egész patikában dolgozók munkáját ismerik el.

Torjai Gábor, a Nero Solution Ügyvezetője elmondta, hogy az immár 9. alkalommal megrendezett Év Gyógyszerésze és Kedvenc patikám pályázatok egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek, és egyre több patika csatlakozik a pályázathoz. Az Év Gyógyszerésze pályamunkák színvonala ha lehet az mondani tovább emelkedett, ezzel is megnehezítve a zsűri dolgát a döntésben, ezt mi sem jelzi jobban, minthogy az idén nem 3 hanem 6 főt részesített elismerésben a bizottság.

Dr. Mikola Bálint, a Magángyógyszerészek Országos Szövetsége elnöke tájékoztatotta a sajtó résztvevőit, hogy a bíráló bizottság összetételében történt némi változás az elmúlt időszakban, Dr. Mike László volt tiszti főgyógyszerész helyett Halmos Gábor professzor került a bizottságba. Fontos tudni róla, hogy a Debreceni egyetem professzora, ahol a bio-farmaciai tanszéket alapította meg, előtte több mint egy évtizedig Amerikában egy Nobel díjas professzor munkatársa volt.

A pályázatok elbírálása szokás szerint anonim módon történt, a díjazottak nevét borítékban kapta meg a zsűri a XXIX. Gyógyszerész Kongresszuson, Tihanyban, az október 18-ai eredményhirdetésen. Örömét fejezte ki, hogy az ország egyre több részéről érkeznek be pályázatok, szavazatok. A pályázat sikerességét mutatja, hogy egyre több gyógyszerész kerül látótérbe, hiszen nem titkolt céljuk volt, hogy a háziorvos hiányt a gyógyszerészek térnyerésével szerették volna kipótolni.

A pályázat létjogosultsága rendkívül fontos, mivel nem csak háziorvos hiány van, hanem hiány mutatkozik a közvetlen gyógyszer ellátásban is, hiszen a pályakezdő gyógyszerészek nagyon kevesen mennek a gyógyszertárba dolgozni. Ennek az oka, hogy szűkek a források, sok az adminisztráció, és nehéz megfelelő szakmai szintet teljesíteni a betegellátásban, mert nincs elég idő egy-egy betegre. Emiatt sokan vagy külföldre mennek, vagy gyógyszergyártásban, laboratóriumokban kezdenek dolgozni.

XXIX. Gyógyszerész Kongresszuson volt egy projektjük, hogy egyetemi hallgatókat hívtak meg Debrecenből, Szegedről, és őket faggatták ki, hogy hol szeretnének majd dolgozni, mik az elképzeléseik. Csoportba rendezték őket a hasonló elképzeléseik alapján, és összehozták őket a pályázatban már részt vett gyógyszerészekkel. A pályázókban lévő elkötelezettség és  hivatásfejlesztési vágytól remélik, hogy ez a pályakezdőkre is hatással lehet.

Torjai Gábor, a a Nero Solution Ügyvezetője arról mesélt, hogy sokan érdeklődnek, hogy mi történik a pályamunkákkal a későbbiekben, mi az utóélete. Létrehozták immár 4. éve az Év Gyógyszerésze szemináriumot, ahol a gyógyszerészek egymástól egy kis csoportos workshop jellegű napon tudnak tanulni, ahol ezeknek a pályamunkáknak az utóélete zajlik. Ezeken a workshopokon nem csak a már pályázatot leadott gyógyszerészek tudnak részt venni, hanem azok, akik későbbiekben szeretnének majd pályázatot készíteni, vagy akik a mások által készített pályamunkákra és azok mindennapokba való átültetésére kíváncsiak.

Az idei év díjazottai

Kedvenc Patikám pályázat idei helyezettjei:

  1. Szent Katalin Gyógyszertár, Budapest
  2. Sas Patika, Debrecen
  3. Viktória – Med., Budapest

Elmondta, hogy ez egy különleges év, mert idén 2 budapesti patika is a helyezettek között volt, ugyanis eddig többnyire a vidéki gyógyszertárak voltak szavazattöbbségben. Nagyon örülnek, hogy ezek szerint Budapesten is kezdenek a szolgáltatások kicsit személyesebbek lenni, hiszen eddig az emberek nem kötődtek annyira egy patikához mint vidéken ez jellemző.

Év gyógyszerésze idei helyezettek:

1.helyezett

Dr. Juhász Klaudia, Péterfy Sándor utcai Kórház-Rendelőintézet és Baleseti Központ Gyógyszertára

2.helyezett

A. – Ekésné Dr. Kretovics Júlia, Halmy telepi Patika

B. – Dr. Csaba Miklós, Benu Gyógyszertár Kőszeg Küttel

3.helyezett

Dr. Gyermán Anna, Szent György Gyógyszertár

különdíjak:

Patakiné Dr. Karancsi Anna, Elixír Gyógyszertár

Dr. Dér Péter, Kígyó Gyógyszertár

Forrás: https://napidoktor.hu/index