Antitestet tartalmazó orrsprayt fejlesztenek

Mesterségesen létrehozott, hibrid antitestet tartalmazó orrsprayt fejlesztenek kutatók az Egyesült Államokban – írja a nature.com.

A Texasi Egyetem egészségtudományi központjában dolgozó Zhiqiang An és kollégái a megfertőződést követően viszonylag lassan megjelenő, ám pontosan az adott kórokozóra szabott IgG típusú antitestek SARS-CoV-2-t célzó töredékeit “fércelték össze” egy másik típusú molekulával, az IgM ellenanyaggal, amely gyorsan megjelenik számos különböző fertőzés esetén.

A létrehozott IgM-ek sokkal erősebb “semlegesítő” hatással bírnak a SARS-CoV-2 több mint 20 variánsával szemben, mint az IgG antitestek önmagukban.

A Nature című tudományos folyóiratban publikált eredmények szerint amikor a hibrid ellenanyagot egerek orrába fecskendezték a megfertőződést megelőző vagy követő hat órában, akkor a vírus mennyisége jelentősen csökkent a rágcsálók tüdejében két nappal a megfertőződést követően.

An és csapata szerint az általuk létrehozott antitestet egyfajta vegyi maszkként használhatná bárki, aki kapcsolatba került a vírussal, valamint extra oltalmat jelenthet azok számára, akiknek nem nyújtanak teljes védelmet a vakcinák.

Mivel az IgM molekulák viszonylag stabilak, ezért akár olyan orrspray is készíthető a felhasználásukkal, amelyet a gyógyszertárakban lehet értékesíteni és vészhelyzet esetére otthon tartani. Az antitest klinikai tesztjeit a tanulmányban közreműködő kaliforniai biotechnológiai vállalat, az IGM Biosciences fogja elvégezni.

Koronavírus – Eddig vannak jelen az antitestek

Forrás: https://napidoktor.hu/index


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.