Angliában hamarosan indulnak a tömeges oltások

Angliában hétfőn megnyíltak a COVID elleni oltások tömeges beadására kialakított központok. Matt Hancock egészségügyi miniszter elmondta, hogy meghaladta a 2,5 milliót az Egyesült Királyságban eddig beadott oltások száma.

Hétfőtől hét hatalmas angliai központ kapcsolódott be a több mint egy hónapja folyó oltási kampányba. Londonban, Newcastle-ban, Manchesterben, Birminghamben, Bristolban, Epsomban és Stevenage-ben nyíltak meg e zömmel sport- és konferenciaközpontokban kialakított oltási helyszínek, amelyek egyszerre több tízezer oltásra jelentkezőt fogadhatnak.

Közöttük van a világhírű Epsom Downs lóversenypálya, valamint a világ egyik legnagyobb fedett rendezvényközpontja, a kelet-londoni ExCel Centre is. Matt Hancock a Downing Streeten tartott hétfő esti sajtótájékoztatóján elmondta, hogy az oltási kampány december 8-i kezdete óta eddig 2,3 millió embernek 2,6 millió adag vakcinát adtak be országszerte.

Fotó: MTI/Ujvári Sándor

A két szám közötti eltérés oka az, hogy több százezren már a második dózist is megkapták, bár a brit kormány nemrégiben arra helyezte át a hangsúlyt, hogy a különösen a veszélyeztetett lakossági csoportokban minél többen minél hamarabb hozzájussanak az első adag vakcinához. Az egészségügyi miniszter a hétfő esti tájékoztatón elmondta: az eddigi oltási adatok azt jelentik, hogy az Egyesült Királyságban többen kapták meg a koronavírus elleni oltást, mint a többi európai országban együtt.

A brit oltási menetrendhez kidolgozott elsőbbségi listáról szólva Hancock kiemelte: a listán szereplő négy legveszélyeztetettebb lakossági csoportra jut a koronavírus-járvány okozta nagy-britanniai halálozások 88 százaléka. A brit kormány mellett működő egyesített oltásügyi bizottság (JCVI) 25 oldalas oltási menetrendjében szereplő négy legveszélyeztetettebb lakossági csoportba az idősotthonok összes lakója és gondozóik, a 70 éven felüli korosztály, az egészségügyi és a gondozói hálózatok első vonalában dolgozók, valamint a krónikus betegségekkel küszködők szerepelnek.

Fotó: MTI

A kormány hivatalos célkitűzése az, hogy e négy csoport mindegyik tagja február 15-ig megkaphassa a koronavírus elleni oltásnak legalább az első dózisát. E terv alapján Angliában 12 millióan, a 68 millió lakosú Egyesült Királyság egészében 16 millióan megkapják a vakcinát a jövő hónap közepéigMatt Hancock a hétfő esti sajtótájékoztatón elmondta: az oltási program jó úton halad e cél teljesítése felé.

Az egészségügyi miniszter kijelentette: országosan a 80 éven felüliek kétötöde, az idősotthonok leginkább előrehaladott korú lakóinak a negyede már megkapta a koronavírus elleni oltás első dózisát. Hancock hozzátette: a kormány célja az, hogy e hónap végéig az idősotthonokban élők mindegyike hozzájusson a vakcina első adagjához. A miniszter megerősítette, hogy a cél az Egyesült Királyság teljes felnőtt lakosságának beoltása a nyár végéig. Elmondta azt is: Anglia lakosságának 96 százaléka olyan helyen él, amelynek tíz mérföldes (16 kilométeres) körzeten működik legalább egy oltóközpont.

Forrás: https://napidoktor.hu/index