Alkoholista majmok segíthetnek megérteni az emberi alkoholizmust

A panamai feketekezű pókmajmok szívesen fogyasztják az etanolban gazdag gyümölcsöket, ami rávilágíthat az emberek italozásra való hajlamának evolúciós eredetére.

A Royal Society Open Science folyóiratban megjelent új tanulmány szerint az állatok alkoholfogyasztása alátámaszthatja az úgynevezett „részeg majom” hipotézist, amely szerint az ital iránti szeretetünk főemlős őseink táplálkozási szokásaiból fakad – számol be a Hellomagyar.hu.

Elsőként Robert Dudley biológus javasolta ezt a kutatási irányt a Berkely-i Kaliforniai Egyetemről, írja az IFLS. A „részeg majom” elmélet azon az elképzelésen alapul, hogy a gyümölcsevő állatoknak valószínűleg jót tesz, ha kissé túlérett gyümölcsöt fogyasztanak, méghozzá a magasabb cukortartalma és fűtőértéke miatt. Ahogy azonban ezek a cukrok megerjednek, etilalkohol képződik, ami azt jelenti, hogy ezek az állatok a fejlődésük során alkalmazkodhattak az alkoholos ételekhez.

Míg az etanolban gazdag gyümölcsök fogyasztását az egész állatvilágban dokumentálták, a tudósok korábban soha nem határozták meg, hogy a főemlősök szervezete valójában képes-e az alkoholt lebontani, hogy kalóriáit hasznosítsák. A nyomozás érdekében Dudley és kollégái a panamai Barro Colorado-szigetre utaztak, ahol a helyi pókmajmok idejük jó részét azzal töltik, hogy felfalják a helyi jobofa cukros gyümölcsét.

A majmok által elejtett, részben elfogyasztott gyümölcsök vizsgálata után a kutatók azt találták, hogy a pép átlagosan 1-2 százalék etanolt tartalmazott, ami azt jelzi, hogy az állatok valóban kedvelik az alkoholos ételeket.

“Először sikerült minden kétséget kizáróan kimutatnunk, hogy a vadon élő főemlősök emberi beavatkozás nélkül is fogyasztanak etanol tartalmú gyümölcsöt” – magyarázta a tanulmány szerzője, Dr. Christina Campbell.

“A majmok valószínűleg a plusz kalóriákért fogyasztják az alkoholos táplálékot” – mondta. – Több kalóriát kapnak a fermentált, mint az erjesztetlen gyümölcsből. A több kalória több energiát jelent.”

A kutatók hat, táplálékot kereső pókmajomtól is gyűjtöttek vizeletmintát és ezek közül ötnél kimutatták az alkoholfogyasztás másodlagos metabolitjait. Ez azt jelzi, hogy az állatok valóban képesek megemészteni az etanolt és hasznosítják a kalóriákat.

„Ez csak egy tanulmány, több vizsgálat szükséges” – mondta Campbell. – De úgy tűnik, lehet némi igazság a „részeg majom” hipotézisben, amely szerint az emberek alkoholfogyasztási hajlandósága a gyümölcsevő főemlősök az érett gyümölcsben természetesen előforduló etanolhoz való affinitásában gyökerezik.”

Míg Dudley ragaszkodik ahhoz, hogy a panamai majmok által megevett alkohol mennyisége nem elegendő a részegségükhöz, a szerzők azt állítják, hogy „az emberi ősök is előszeretettel fogyasztottak etanollal teli gyümölcsöt” annak magas kalóriatartalma miatt.

Más szóval, az italozás iránti szeretetünk abból fakadhat, hogy gyümölcsevő főemlősökből fejlődtünk ki, akik az erjesztett cukrokat keresték.

„Az alkoholfogyasztás mai mintái az etanol és a táplálék, mint jutalom közötti ősi összefüggésekből származhatnak” – írják a kutatók.

Olvasd el ezt is!

Mennyi alkohol okozhat májkárosodást?

 

Forrás: Napidoktor.hu


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.