AIDS világnap 2013.

December 1. az AIDS Világnapja.

Az AIDS vagyis a szerzett immunhiányos tünetegyüttes, a rák mellett az egyik legveszedelmesebb betegség, mely már évszázadok óta szedi áldozatait világszerte. Pedig a kellő információk birtokában és némi elővigyázatossággal megelőzhető lenne.

A nemzetközi AIDS világnapot 1981 óta tartják, ekkortól jegyzik ugyanis önálló betegségként. A világnap célja, hogy évről-évre felhívja a figyelmet a veszélyes vírusra és gyarapítsa az emberek ismereteit a témában.

5 tény, amit az AIDS-ről tudni kell:

1. Az AIDS (Acquired Immune Deficiency Syndrome) egy szerzett immunhiányos tünetegyüttes, amit a HIV vírus okoz, mely az immunrendszer sejtjeit támadja és fokozottan építi le. A HIV vírussal való fertőzést követően a tünetek általában évekkel később jelentkeznek, de ez idő alatt a fertőzöttek továbbadhatják a vírust.

2. A HIV-fertőzés vér, ondó, előváladék, hüvelyváladék és anyatej útján terjed, elsősorban óvszer nélküli közösülés és fertőzött injekcióstű közös használata során. Ezen kívül a vírus átadható még fertőzött vérkészítmény révén, szülés vagy szoptatás során. Fertőzöttség esetén így nem csupán a direkt nyálkahártya-kontaktus, hanem a sérült bőrfelület is veszélyt jelenthet.

hiv_katt

3. A közhiedelemmel ellentétben a szokásos társadalmi érintkezés nem jelent fertőződési kockázatot. Tehát a fertőzöttel vagy akár AIDS-beteggel együtt történő közlekedés, a vele való kézfogás, a közös evőeszköz-, fürdőszoba-, WC-használat, valamint a harapással nem járó gyengéd csók, a tüsszentés, köhögés, az uszoda, a vérszívó rovarok és az élelmiszerek önmagukban veszélytelenek. Csókolózás így például közvetlenül nem jelent veszélyt, azonban ha a szájüregben nyílt seb található az egészséges fél szájában, akkor fennállhat a fertőződés esélye.

4. A HIV vírus tünetmentes lappangási időszaka akár 3-8 év is lehet. A kifejlett HIV betegséget nevezzük AIDS stádiumnak, mely átlagos időtartama 6 hónaptól 2 évig terjedhet, és amelyet halál követ.

5. A megelőzés leghatékonyabb módja az óvszerhasználat. Az óvszer az egyetlen olyan szexuális védekező eszköz, mely védelmet nyújt a szexuális úton terjedő betegségek, így a HIV/AIDS ellen is.

Forrás: