A Temzén utazik a láng

Hetvennapos, csaknem 13 ezer kilométeres nagy-britanniai körútjának utolsó szakaszát a Temzén kezdte meg a hivatalosan péntek este megnyíló londoni olimpiai játékok lángja.

Az utolsó napi fáklyastaféta péntek délelőtt a nyugat-londoni Richmond kerületben emelkedő XVI. századi királyi palotából, a Hampton Court Palace-ből – VIII. Henrik egykori rezidenciájáról – indult. A lángot végigvitték a palota hatalmas parkjának világhírű sövénylabirintusán, majd Sir Matthew Pinsent, a brit evezőssport négyszeres olimpiai bajnoka a Temzén várakozó evezőshajó, a Gloriana fedélzetére lépett vele.

A 29 méter hosszú evezős bárka az idén másodszor jut főszerephez. A Glorianát egymillió fontos költséggel a 86 esztendős II. Erzsébet királynő idei gyémántjubileumára, vagyis trónra lépésének 60. évfordulójára építették, és a hajó vezette azt a példátlan, ezer vízi járműből álló flottafelvonulást, amely a központi jubileumi ünnepségek csúcspontján, június 3-án haladt végig a Temzén az uralkodó tiszteletére.

A Gloriana egyik evezőse akkor is Sir Matthew Pinsent volt.

A pénteki folyami fáklyastaféta 18 kilométeres útján – amely a Tower-hídnál ér véget – 16 evezős váltja egymást, köztük olyan veterán brit evezős olimpikonok, akik már az előző, 1948-as londoni olimpián is részt vettek.

A Gloriana hajóharangja helyi idő szerint 8:12 órakor három percre megszólalt, és ugyanebben az időpontban szólaltatták meg a parlament híres óraharangját, a Big Bent is, amely 40 kongatással üdvözölte az olimpiai játékok kezdetét.

A Tower-hídnál az olimpiai fáklyát a szomszédos londoni városházára viszik. A láng innen indul majd a kelet-londoni Stratford városrészben 500 millió fontos beruházással felépült Olimpiai Stadionba, ahol este II. Erzsébet királynő nyitja meg hivatalosan az olimpiai játékokat.

A londoni olimpiai játékok szervezőbizottsága (LOCOG) bejelentette: egyhangú döntéssel kiválasztották azt a személyt, aki a péntek esti megnyitón meggyújtja a stadionban az olimpiai lángot, kilétét ugyanakkor egészen a jeles pillanatig nem hozzák nyilvánosságra.

Az olimpiai láng május 18-án érkezett Athénból a British Airways légitársaság erre az alkalomra különleges, aranyozott festéssel ellátott Airbus 321-es repülőgépén Nagy-Britannia délnyugati csücskébe, a Cornwall megyei Culdrose-ba, a királyi haditengerészet légitámaszpontjára. A repülőgép az olimpia évére utaló BA 2012 járatszámot viselte.

Az érkezés másnapján a láng hetvennapos, csaknem 13 ezer kilométeres körútra indult Cornwallból, és ennek során érintette Nagy-Britannia összes megyéjét.

Az útvonalat úgy tervezték meg, hogy a fáklyastaféta a brit lakosság 95 százalékához 10 mérföldnél – 16 kilométernél – közelebb haladjon el.

vid4u.init(480,360,’Yxu0FQQ9yi’,null,3);

Forrás: