A magyar és a török barack rokonok

Genetikai rokonságot találtak egy uniós kutatás során szakemberek a magyar és a török kajszibarack között.

A tanulmányt az Európai Unió tudományos portálja, a CORDIS közölte. A tanulmányt, amely elsőként hasonlította össze a Törökországban és Magyarországon honos fajták genetikai állományát, eredetileg a Journal of the American Society for Horticultural Science című szaklapban tették közzé a szerzők.

A szakemberek úgy vélik, a kajszibarack Kínából származik, onnan került Ázsián keresztül Európába. A kajszit földrajzi fellelhetősége szerint négy fő csoportba sorolják: a közép-ázsiai, az iráni-kaukázusi, az európai és a dzungari csoportokba. A törökországi fajták a második alcsoportba tartoznak, míg a magyarországiak az európaiba.9646A budapesti Corvinus Egyetem kutatói török kollégáikkal együttműködve genetikai elemzéssel megállapították, hogy a magyar és az európai kultúrnövény-változatok vélhetően az iráni-kaukázusi genotípusok közötti kereszteződésből származtak. Hozzátették, hogy történelmi és nyelvészeti bizonyítékok is alátámasztani látszanak feltételezésüket.

Mint Halász Júlia kutatásvezető elmondta, munkájuk során ötvenegy kajszifajta teljes, és négy fajta részleges S-genotípusát határozták meg, így derült fény a közös “múltra”, és rokonságra. Az eredmények a leghatékonyabb fajtatársítás megválasztásában segíthetik a termesztőket és nemesítőket, ami gazdaságilag is kellő hasznot hoz, de a növény genetikai változatosságát is elősegíti.

Forrás:


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.