A koleszterincsökkentő sztatinok

Egy korábbi tanulmányokat elemző kutatás szerint az egészséges emberek számára nem feltétlenül jár előnyökkel a koleszterincsökkentő sztatinok szedése.

A The Cochrane Library folyóiratban közzétett cikk összegzése szerint a sztatinok csökkentik a halálozási arányt, ugyanakkor nincs olyan bizonyíték, ami igazolná alkalmazását a szívbetegség alacsony kockázatának kitett emberek esetében. A Brit Szív Alapítvány szerint a sztatinok felírásának előnyei az említett csoport esetében nem egyértelmű.

Az Egyesült Királyságban több millióan szednek sztatinokat, amelyek a vér koleszterinszintjének csökkentésével mérsékelik a szívroham és a stroke kockázatát. A National Institute for Health and Clinical Excellence olyan személyeknek ajánlja a sztatinokat, akik esetében legalább húsz százalékkal magasabb a szív-érrendszeri betegségek tíz éven belüli kialakulásának valószínűsége.16292A korábbi tanulmányok azt mutatták, hogy a sztatinok jót tehetnek az egészségeseknek, ugyanakkor a gyógyszereket különféle mellékhatásokkal, többek között májrendellenességekkel, veseelégtelenséggel és izomgyengeséggel is összefüggésbe hozták. A tizennégy kísérlet eredményeit elemző új tanulmány szerint nem áll rendelkezésünkre elegendő bizonyíték arra vonatkozóan, hogy a sztatinokat a kockázati csoportba nem tartozóknak is érdemes lenne szedni.

Fiona Taylor, a londoni Higiéniai és Trópusi Betegségek Intézetének kutatója szerint mivel nem rendelkezünk megfelelő ismeretekkel a sztatinok mellékhatásairól az egészséges emberek esetében, a sztatinok felírását e csoport számára nem szabad könnyedén venni.

Forrás:


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.