A hirtelen jelentkező dadogás

A dadogás közismert jelenség, de van egy fajtája, amiről ritkábban esik szó.

Azt sokan tudják, hogy kisgyerekeknél előfordul, hogy dadognak, de azt már kevesebben, hogy ? ritkán ugyan -, de megeshet, hogy a dadogás váratlanul, felnőtt korban jelentkezik valakinél. Ez utóbbi jelenség hátterében vagy neurológiai vagy pszichogenetikai okok állhatnak.

Az amerikai Nemzeti Egészségügyi Intézet szerint a váratlanul fellépő dadogást okozhatja agysérülés, epilepszia, drog (főleg heroin), krónikus depresszió, vagy akár korábbi öngyilkossági kísérlet is, amely során barbiturátokat használt az illető.

Dr. Tommie L. Robinson, a washingtoni Országos Gyermekgyógyászati Központ beszéd- és hallásrészlegének igazgatója, elmondta, hogy a váratlanul jelentkező dadogás esetében nemegyszer kiderül, hogy a jelenség nem előzmény nélküli, esetleg gyerekkorában is dadogott az illető, csak később kinőtte.16299Az egyik esetnél egy harmincéves asszony karambol során verte be a fejét, és az ütés időszakos dadogást okozott nála, egy másiknál pedig egy 28 éves férfi kezdett dadogni, miután öngyilkosságot kísérelt meg.

A Nemzeti Siketek és Kommunikációs Zavarokban Szenvedők Intézete az alábbi tényeket közli a dadogásról:

– A dadogás minden korosztályt érint, de leggyakoribb a 2-5 évesek körében.

– A gyerekek öt százaléka dadog életének valamely szakaszában.

– A fiúk kétszer nagyobb valószínűséggel dadognak, mint a lányok, nagyobb korukban pedig már 3-4-szer több a dadogó fiú, mint a lány.

– A legtöbb kisgyerek kinövi a dadogását, mindössze egy százalékuknál marad meg felnőttkorára is.

Forrás: