A gyermekek jogainak világnapja – pszichiátriai szereken él 20 millió gyerek!

Minden év november 20-án azoknak a jogaiért emelünk szót, akik társadalmunk egyik legkiszolgáltatottabb rétegét alkotják, egyszersmind társadalmunk jövőjét jelentik: a gyermekek.

Manapság világszerte mintegy 20 millió gyermeket gyógyszereznek tudatmódosító pszichiátriai szerekkel olyan magatartási és viselkedési problémákra hivatkozva, amelyekről soha nem igazolták, hogy orvosi értelemben betegségek lennének – így a gyógyszerezésnek sincs semmilyen orvosi alapja. Ha ehhez hozzátesszük, hogy ezek a kábítószer-jellegű anyagok milyen komoly és milyen sokféle mellékhatást okozhatnak a fejlődésben lévő szervezetben, akkor nem csodálkozhatunk, hogy egyre több szakember és jogvédő hívja fel a figyelmet e jelenség veszélyeire.

A jelenség alól Magyarország sem kivétel. Különösen nehéz helyzetbe kerülhetnek azok a gyermekek, akik igazi család nélkül, állami gondozásban nőnek fel, így nem áll rendelkezésükre az a családi és szülői oltalom, ami megvédhetné őket attól, ha magatartási problémáik miatt tudatmódosító gyógyszereket írnak fel nekik.

 

oliva4

 

Miután az állami gondozott gyermekek nagyarányú pszichiátriai gyógyszerezése számos országban, így például az Egyesült Államokban is komoly problémát jelent, az Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért nevű emberjogi szervezet tavaly felmérést végzett Magyarországon az állami gondozott gyermekek gyógyszerezésével kapcsolatban. A megkérdezett intézetek több mint 85%-ában vannak olyan gyermekek, akiknek pszichiátriai szereket kell szedniük, és az intézetek több mint negyede nyilatkozott úgy, hogy náluk a gyermekek több mint 25%-át gyógyszerezik egy vagy több pszichiátriai szerrel. Van olyan intézet is, ahol ez a szám 50% felett van.

 

gyerek480

 

A felmérés szerint a gyógyszerezett gyermekek 37%-a magatartási problémák miatt kap tudatmódosító szereket, és a megkérdezett intézetek 65%-a nyilatkozott úgy, hogy tapasztalnak mellékhatásokat a gyermekeken.

A pedagógusoknak érthetően nincs mindig könnyű dolguk ezekkel a gyermekekkel, ám még közülük is sokan tisztában vannak vele, hogy a pszichiátriai gyógyszerezés nem oldja meg a gyermekek problémáját. „A gyógyszer eleinte ‘lenyomja’ a gyereket, és rövid időn belül a probléma visszaáll a gyógyszerszedést megelőző szintre” – írta az egyik pedagógus. „A mellékhatások miatt nem biztos, hogy a fejlődésben lévő szervezeteknek ez a gyógyszeres kezelés megfelelő” – írta egy másik.

Az Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért nemzetközi központja néhány éve dokumentumfilmet készített a pszichiátria területén történő emberjogi visszaélésekről.

A jogvédő szervezet a gyermekek jogainak világnapján fel akarja hívni a figyelmet: ne engedjük, hogy csak azért, mert a gyermekeknek tanulási vagy viselkedési problémáik lehetnek, egy gyógyszerfüggő generáció nőjön fel!

Forrás:


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.