A brit vírusmutáció miatt változtani kell a vakcinát?

Az új típusú koronavírus “megszokott” változatánál sokkal durvábban fertőző brit vírusmutáció vizsgálata sokkal fontosabb, mint gondolnánk, ezért a Nemzeti Népegészségügyi Központban (NNK) is kutatják.

Ez vakcinafejlesztés szempontjából jelentős – mondta a kutatás laborvezetője az M1 aktuális csatornán. Kis Zoltán virológus hozzátette: a mutáns vírust már izolálták, most a “felszaporításán” dolgoznak. A tervek szerint megvizsgálják, hogy az eredeti vírussal fertőzött betegek savója miként viszonyul a vírusmutációhoz.

Elmondta: ha azt tapasztalják, hogy az immunrendszer hasonló mértékben semlegesíti az új vírust, akkor egyelőre nem kell módosítani a vakcinát. Ha azonban a vírusokban bekövetkezik annyi és olyan szintű mutáció, hogy azzal az immunrendszer már nem tud mit kezdeni, akkor a vakcinán változtatásokat kell majd végrehajtani.

brit vírusmutáció

“A Nemzeti Biztonsági Laboratóriumban most vizsgált N501Y (brit) variánsról úgy tűnik, hogy a mutációja során “előnyhöz jutott” a már ismert koronavírushoz képest. Valószínűleg jobban tud kötődni az emberi receptorokhoz, vagyis kevesebb vírus is képes valakit megfertőzni. Ugyanez a mutációs pont megtalálható az új dél-afrikai és az új brazil vírusban is” – tette hozzá, megjegyezve, hogy az utóbbiaknak további mutációik is vannak.

“Dél-Afrikában már egyre jelentősebb a brit vírusmutáció térnyerése, Dánia és Hollandia pedig már arra készül, hogy pár hónapon belül új mutáns vírus veszi át a mostani helyét” – közölte Kis Zoltán.

Forrás: https://napidoktor.hu/index


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.