60 éve először láttak simabálnát

Hatvanegy év után először észleltek és filmeztek le egy veszélyeztetett csendes-óceáni északi simabálnát (Eubalaena japonica) a kanadai Brit Columbia partjainál.

A hatalmas tengeri emlős a legritkább bálnafajok közé tartozik. Globális populációjának méretét nagyjából ötszázra becsülik, míg a Csendes-óceán keleti részében hozzávetőlegesen ötven egyede úszkál – olvasható a LiveScience című tudományos hírportálon.

simabalna

John Ford bálnabiológus egész életében abban reménykedett, hogy egyszer sikerül megpillantania egy példányt, de már feladta a reményt, amikor végre lencsevégre kapott egy óriást. "Soha nem hittük volna, hogy egyszer tényleg találunk egyet" – nyilatkozta a szakember a The Province című hírportálnak.

A csendes-óceáni északi simabálnák közkedvelt célpontjai voltak a halászoknak az 1800-as években, hiszen nagyok – súlyuk akár a hetven tonnát is elérheti -, lassúak és a vízfelszínen lebegnek, miután leölték őket. Elsősorban olajuk és sziláik – a táplálkozáshoz szükséges szűrőberendezésük – miatt halászták őket. Utóbbiból fűzőmerevítőt és egyéb használati tárgyakat készítettek.

Forrás: