Tudja, hogy mely sportok védik meg legjobban a szívbetegségektől?

Azzal mindannyian egyetértünk, hogy rendszeres testmozgásra szükség van, mert számos jótékony hatása mellett, kedvezően hat a vérkeringési rendszerünk és szívünk állapotára.

Egy brit kutatás elemzése alapján most azt is kikerült, hogy melyek azok a sporttevékenységek, amelyek leginkább csökkentik a szívbetegségek kockázatát.

Dr. Matusovits Andrea, a Sportorvosi Központ sportorvosának tanácsai alapján azonban érdemes arra odafigyelnünk, hogy ez a jótékony hatás csak akkor érvényesül, ha megfelelő körültekintéssel sportolunk, és rendszeresen részt veszünk sportorvosi ellenőrzésen.

A British Journal of Sports Medicine (BJSM) című folyóiratban közölt tanulmány készítői olyan 1994 és 2008 között készített egészségügyi felméréseket elemeztek, amelyek éves rendszerességgel készültek Angliában és Skóciában. Ennek keretében, több mint 80 ezer, átlagosan 52 éves felnőtt adatait vetették össze. A felmérésben résztvevőket arról kérdezték, hogy mennyi és milyen típusú testmozgást végeztek az interjút megelőző négy hétben. A testmozgás kategóriájába tartozott a nehéz házimunka, a kertészkedés, a séta, a kerékpározás, az úszás, az aerobik, a torna és a tánc, a futás, a foci és a rögbi, a tollaslabda, a tenisz és a fallabda.

Fotó: 123rf.com

Egyes sportok felére csökkentik a szívbetegségek kockázatát

A válaszadók utóéletét átlagosan kilenc évig követték nyomon, mely időszak alatt, az ütős labdajátékok űzői 47 százalékkal kisebb valószínűséggel haltak meg bármilyen okból kifolyólag, ez a szám az úszók esetében 28, a táncos-aerobik edzések kedvelőinél 27, a kerékpárosoknál pedig 15 százalék volt. A kutatásból az is kiderült, hogy a szívbetegség és az agyi-érkatasztrófa okozta halálozás kockázata 56 százalékkal volt alacsonyabb az ütővel játszott labdajátékok kedvelőinél, mint az ilyenfajta testmozgást nem végző megkérdezetteknél. Az úszók esetében 41, az aerobik kedvelőinek esetében 36 százalékkal volt alacsonyabb a szívbetegség, vagy stroke okozta halálozás kockázata.

A sport jótékony hatása csak akkor érvényesül, ha körültekintéssel tervezzük meg

 Az első és legfontosabb, hogy tisztában legyünk aktuális állapotunkkal, teherbírásunkkal, hiszen ez az alapja annak, hogy nyugodtan sportolhassunk, hogy az adott sporttevékenységben megfelelő ütemben fejlődhessünk, és az egészségünk szem előtt tartásával jussunk el vágyott célunkig. Annak érdekében tehát, hogy valóban a sport kedvező élettani hatásait élvezhessük, fontos az edzés terhelés körültekintő megtervezése. Ennek kialakításánál figyelembe kell venni az edzéseket végző egyén aktuális kondicionális állapotát.

Fotó: 123rf.com

Egyrészt azért, hogy a minimálisra csökkentsük a rosszullét, illetve a komolyabb egészségügyi problémák kockázatát, másrészt ez szolgáltathatja az alapot, a felállított célok eléréséhez és az ideális edzéstervezéshez. Ebben lehet segítségünkre a teljesítmény-élettani felmérés, amellyel az aktuális egészségi állapotot, illetve a teljesítményt jellemző élettani mutatókat vizsgálják és értékelik orvosi ellenőrzés mellett műszeresen. „Azt tanácsolom, hogy aki biztonságosan szeretne sportolni, az vegyen részt sportorvosi vizsgálaton, adja meg magának az esélyt, hogy kiderüljön, van –e valamilyen betegsége, amely az edzés útjába állhat. Ha pedig valaki számára a szívproblémái miatt kockázatos a fizikai aktivitás, annak feltétlenül rendszeres orvosi kontroll mellett szabad csak belevágnia a mozgásba” – tudjuk meg Dr. Matusovits Andreától, a Sportorvosi Központ sportorvosától.

Forrás: Sportorvosi Központ