Tekereg a csípőn a karika

A hullahopp karika az ötvenes években vált igazán népszerűvé, mára pedig a fogyókúrázók egyik legkedveltebb kelléke lett.

Karika az egészségért

John Porcari, a Wisconsin-La Crosse Egyetem munkatársa arról számolt be, hogy a karikákkal végzett koreografált gyakorlatok egyre népszerűbbek a sportolni vágyók körében, ami azért nagyon pozitív, mert az Amerikai Sportgyógyászati Főiskolán készített tanulmánya szerint hullahopp karikázás közben ugyanannyi energiát használunk fel, mintha több mint hat kilométer/órával gyalogolnánk.

hullahopp4804

A tanulmány során tizenhat 16 és 59 év közötti nőt figyeltek meg hullahopp-edzés közben. A résztvevőknek egy harmincperces edzés során folyamatosan ellenőrizték az oxigén felhasználásukat, a szívritmusukat, illetve, hogy mekkora fizikai erőfeszítésbe kerül számukra a mozgás. A vizsgálatokból kiderült, hogy a kísérleti alanyoknál harmincperces óra során átlagosan 151-es pulzust mértek, miközben 210 kalóriát égettek el.

Az eredmények ismertetésére az Amerikai Sportgyógyászati Főiskola éves találkozóján került sor, melyet a „Testmozgás Orvosság” elnevezésű Denverben megrendezésre kerülő világkongresszussal egybekötve tartottak meg.

Forrás: https://napidoktor.hu/index


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.