Szégyelli az erős izzadást? A hyperhidrosis orvosolható

A verejtékezés fontos élettani mechanizmus, hiszen a párolgás hőt von el, vagyis a test az izzadással hűti magát. A túlzott verejtékezés, a hyperhidrosis azonban igen kellemetlen lehet, azonban dr. Borbola Kinga, a Dermatica bőrgyógyász-kozmetológusa, klinikai onkológus szerint van rá megoldás.

Természetes vagy kóros izzadás

A testünkben működő kétféle verejtékmirigy közül a nagy mennyiségű sós verejték kiválasztásáért felelős ekkrin típusúak főként a tenyéren, talpon és a homlokon találhatóak, a háton jóval kevesebb van. Az apokrin, azaz az illatmirigyek a hónaljakon, a nemi szervek környékén, a szemhéjakon, a száj és az orrnyílások környékén helyezkednek el, számuk jóval alacsonyabb.
A hónalj fokozott verejtékezéséért elsősorban az ekkrin mirigy a felelős, amelynek stressz hatására fokozódik a tevékenysége. És bár a kellemetlen szagot jórészt az apokrin mirigy bomlástermékei és egyes ételek, italok, gyógyszerek, ruhából kioldódott anyagok okozzák, az ekkrin mirigy tevékenysége miatt kialakuló nedvesség teremt remek táptalajt a baktériumoknak. A dezodorok pedig csupán a baktériumok által okozott szagokat fedik el, nem csökkentik magát az izzadást. Az izzadásgátlóként hirdetett termékek az ekkrin mirigy kivezető csövében húzzák össze a pórusokat, így valóban csökkentik a verejtékezést. Ezek túl gyakori használata azonban irritációhoz vezethet, sőt a hónaljban igen kellemetlen verejtékmirigy-gyulladás alakulhat ki.

Fotó: 123rf.com

A fokozott verejtékezés okai

  • Becslések szerint a lakosság legalább 1 százalékát érinti a kóros izzadás, amely lelki problémákhoz, akár depresszióhoz is vezethet. Ráadásul a főként tenyéren, talpon és hónaljban jelentkező izzadást a stressz csak fokozza, vagyis minél kellemetlenebbül érezzük magunkat az izzadás miatt, annál erősebben fogunk izzadni – mondja Borbola doktornő. – A hyperhidrosisnak nevezett jelenség normális hőmérsékletnél jelentkező fokozott verejtékezés az egész testen, vagy csak bizonyos részeken. Az egész test izzadása mögött állhat gyors lázcsökkenés, elhízás, pajzsmirigytúltengés, sokízületi gyulladás, köszvény, tbc, menopauza, de bizonyos gyógyszerek is okozhatják, mint a szteroidok, szalicilátok. Jellemzően a tenyér és a talp izzad feszültség, stressz esetén, bár, ha féloldali verejtékcsorgást tapasztalunk, sürgősen forduljunk orvoshoz, ugyanis ez idegrendszeri-beidegzési zavarra utalhat. Ugyanakkor a hyperhidrosis mögött sokszor semmiféle orvosi ok nem áll, ilyenkor úgynevezett idiopatikus, ismeretlen eredetű túlzott izzadásról beszélünk.


Hogyan szabadulhatunk meg az erős izzadástól?

  • Nem mindegy, mivel mosakszunk. A lúgos szappanok, tusfürdők rontják a bőr savas vegyhatását, így könnyebben szaporodhatnak a baktériumok. Javasolt az enyhén savas pH-jú tisztálkodószerek használatára.
  • Ha az izzadást stressz okozza, és kizárhatók a belgyógyászati betegségek, alkalmazhatók bizonyos nyugtatók, antidepresszánsok, és természetes a stresszoldó módszerek is hatásosak lehetnek.
  • Elsősorban a hónalj és egyes esetekben a tenyér, a talp túlzott izzadásának kezelésére alkalmazható a Botox injekció. Ez az eljárás akár egy évig tartó hatást is eredményezhet. A nagyon pici tűvel végzett, hónaljanként 20-30 szúrással járó kezelés minimális kellemetlenséggel jár, aminek enyhítésére kezelés előtt érzéstelenítő krémmel kenjük be a bőrt. A fokozott izzadás Botox kezelése kb. 20 perces beavatkozás, amelynek csak igen ritkán van mellékhatása. Az injekció beadása után 3-5 nappal kezd érvényesülni a hatás, két hét alatt alakul ki a kívánt eredmény. Az izzadásgátló hatás általában 8-10 hónapig tart, ezután a kezelés biztonságosan megismételhető – ismerteti dr. Borbola Kinga, a Dermatica bőrgyógyász-kozmetológusa, klinikai onkológus.

Forrás: Napidoktor.hu


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.