Sport az életem!

A sport ne elvárásokat jelentsen, hanem élvezetek tárházát.

A sport életünk meghatározó része lehetne, ha gyerekkorunkban nem határozná meg a hozzá való viszonyunkat csalódások tömkelege.

A sporthoz kell egy alapvető hozzáállás, ami segítségével túljuthatunk azokon a holtpontokon, ahol mások elvéreznek. Nem csak testileg kell alkalmasnak lennünk rá, hanem fejben is.

Nem szabad, hogy úgy gondoljunk a sportra, mint állandó versenyszereplésre és győzelmek garmadájára.

sulyzozas14

A sportból élni

Elég ingatag lábakon álló életcél. Sport sokféle van, és mindegyik különféle tulajdonságokat követel azoktól, akik űzik. Ők pedig igen kevesen vannak. A hivatásszerű sportolók piramisként ábrázolhatóak. Vannak köztük igazi tehetségek, akiknek a karrierje hamar felfelé ível és vannak, akiknek rekorderedménye a nagyok átlageredményét sem éri el.

A sport valami igen komoly, nagy elhivatottság-tudatot feltételező dolog.

A hobbi

Mi most egy kicsit ne a sportot űzzük, hanem gúnyt, méghozzá belőle. Kezdetben ragasszunk rá egy becenevet: hobbi. Így mindjárt más, hiszen szinte nincs olyan ember, akinek ne lenne valamilyen kedvelt szabadidős sporttevékenysége.

A hobbi lényege a szabadág: nem mások erőltetik ránk, hanem magunk választjuk és nem mások, hanem saját kedvünkért. Ebben éljük ki igazán önmagunkat.

Saját kis rekordok

Persze később eldicsekedhetünk a fogott hal hosszával, az örömmel, ami a saját-kezűleg kötött pulcsi jelentett annak, akinek adtuk. A hobbyt azokért az apró örömökért "tartjuk", amiket adni tud nekünk. Nem lenne egészen más, ha a sportot is egy hobbiként fognánk fel?

futas27

Szabadidősportok

Sokan képesek megtenni, mi sem lehetünk kivételek ez alól. A sport által új barátokra tehetünk szert. Talán sosem fogjuk elérni még egy közepes sportoló legrosszabb eredményét sem, de ne is ez legyen a célunk!

A sportot már űzhetjük önmagunk és mások öröméért is. A kettő pedig nem áll olyan távol egymástól. Ne azért mozogjunk, hogy elsők legyünk, hanem tanuljuk meg élvezni az utat, amit a célig megteszünk. Ha egy vadvízi evezés után nem azon fogunk bosszankodni, hogy nem értük el a szakaszcsúcsot, hanem egyszerűen élvezzük az élményt, akkor már megtettük az első lépést.

Forrás:


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.