Legjobb, ha a korong és a levegő is marad!

Meghökkentő, milyen sportokat generál néha az unalom: a víz alatti hokit, amely ma már olimpiai sportág is, éppenséggel unatkozó búvárklubosok találták ki!

Mielőtt bárki azt hinné, hogy mostanában pattant ki valakinek a fejéből az ötlet, eláruljuk: a víz alatti hoki nem új sportág, sőt, már ötven éves! Egykor az octopush nevet viselte. Olyan sport, amely alaposan igénybe veszi a testet és az állóképességet, miközben remekül elszórakoztat.

Tény: a víz alatti hoki unalomból jött létre, amikor egy angol búvárklub csapata nem tudta kitölteni megfelelően idejét az uszodában. A tengervíz már túlságosan hideg és alkalmatlan volt a búvárkodásra télen, ezért a fedett medencében kellett elfoglaltságot találniuk maguknak.

A búvárklub vezetője jött rá, hogy az uszodai hoki kiváló a csapatszellem-erősítésre, ezért kialakították a játék szabályait is és létrejött egy teljesen új sportág. A víz alatti hoki csak kevés dologban hasonlít a vízilabdára, de hasonlóan kezdődik a játék.

Ugyanolyan méretekkel rendelkező úszómedence szükségeltetik hozzá, mint amilyenben a vízilabdát játsszák, de persze, a sportolók felszerelése merőben más: a játékosok uszonyt viselnek, maszkot és légzőcsövet, kesztyűjük és ütőjük is van.

Egy csapatban 10 ember játszik, 6 aktív játékosnak és 4 cserejátékosnak kell lennie. Egy meccs kétszer 15 perces. A játékosok az alapvonalhoz állnak. Amikor meghallják a sípszót és elindul a játék, beugranak a vízbe, és a medence közepén elhelyezett méretes korong felé úsznak.

vizalattihoki

A korong másfél kilós, ezt kell beütni a kapuba. Nos, el lehet képzelni, hogy ez nem olyan könnyű, mint egy víz feletti sportnál. Nem csak higgadtan kell játszani, gyorsan és ügyesen, de a játékosoknak tisztában kell lenniük vele, hogy mennyi levegőjük van, és azzal megfelelően kell tudniuk gazdálkodni.

Igénybe veszi a tüdőt, az úszóképességet, és remek taktikusnak kell lenni ehhez a sporthoz, illetve szükség van az összeszokott csapatmunkára. A játékosoknak jó kondícióban kell lenniük, és nem árt ügyelni arra, hogyan mozognak a víz alatt, ugyanis nem szabad durván egymásnak esni és szabálytalankodni.

Keményen lehet játszani, de a másik testi épségét veszélybe sodorni tilos! Két bíró is van a vízben, akik kézjelekkel kommunikálnak, a főbíró a medencén kívülről vezeti a játékot. A sípszó, amely a játékot indítja vagy megállítja, olyan erős, hogy a víz alatt is hallható.

A sportág hazánkban 1995 óta létezik, de csak három évvel később lett belőle versenysport. Ma már elismeri a Nemzetközi Olimpiai Bizottság is. Van víz alatti hoki-világbajnokság és Európa-bajnokság. Utóbbit 2009-ben Magyarországon, Pécsett rendezték meg.

vid4u.init(480,360,’Yxu0FQQ9yi’,null,3);

Forrás: