Izomnövesztő protein

A rendszeresen végzett testedzéshez szükséges izomzat folyamatos körforgásban van: az izomszövetek fokozatosan lebomlanak, majd újranőnek.

A sportolókat régóta foglalkoztatja a kérdés, hogy milyen módszerekkel lehetne még nagyobb mértékű növekedésre bírni az izomzatot. Mostanában az egyik legelterjedtebb ergogenikus (fizikai teljesítményt növelő) kiegészítőnek a sportolás alatt és után fogyasztandó magas proteintartalmú italok számítanak. Ezeket a fehérjealapú italokat általában savóval dúsítják fel. Számos korábbi tanulmány bizonyította már az ergogenikus szereknek az izomzat fejlődésére gyakorolt jótékony hatását.

no_sport

Az American Journal of Clinical Nutrition című tudományos szaklap szeptemberi számában megjelenő, két egymástól független tanulmány azt vizsgálta, hogy az aminosavak milyen módon befolyásolják a protein szintézisét.

Shelley McGuire, az ASN szóvivője szerint a fentiekhez hasonló tanulmányok mind egy örökérvényű igazságra mutatnak: az emberi test nagyon összetett, de mégis logikus módon működik. Logikusnak tűnik az is, hogy a jó minőségű fehérjék (például a tej) fogyasztása testedzés közben és közvetlenül utána elősegíti az izmok fejlődését. Az izmoknak a mozgásból fakadó stimulációra és az étkezésből származó tápanyagra van szüksége a növekedéshez.

nosport

Stuart Phillips, a McMaster Egyetem kutatója az első tanulmány során azt vizsgálta, hogy az egyszerre, egy dózisban beadott savófehérje (25 g), vagy ugyanez a mennyiség, de tíz külön részletben beadagolva (10 x 2,5 g) hatékonyabb-e az izomnövekedés szempontjából. A második tanulmányt Stefan Pasiakos, az Amerikai Hadsereg Gyógyszerkutató Intézetének munkatársa vezette. Pasiakos tanulmánya azt vizsgálta, hogy a proteinek leucein tartalma hogyan befolyásolja fehérjék beépülését az izomzatba.

Az első kísérlet eredményei azt mutatták, hogy az egyszerre, egy nagy adagban bevitt protein hatékonyabban épült be az izomzatba, mint amikor kisebb dózisokban adagolták ugyanazt a mennyiséget. A második kísérlet során pedig arra jöttek rá a kutatók, hogy leuceinben gazdag protein beépülése 33%-kal hatékonyabb volt, mint az alacsony leucein tartalmú fehérje szintézise.

Forrás: https://napidoktor.hu/index