Így is tudjuk csökkenteni a depressziót

Az amerikai Betegségellenőrzési és -megelőzési Központ (CDC) szerint az Egyesült Államokban az ajánlott testmozgás heti 2,5 órás, mérsékelt szintű aerob edzés, például élénk séta, valamint az összes fő izomcsoport heti kétszeri edzése.

Ez helyettesíthető erőteljesebb aerob testmozgással, például heti 1,25 órás futással, ugyanennyi erőnléti edzéssel együtt.
A CDC szerint a mérsékelt és az erőteljes testmozgás javítja az alvást, csökkenti a vérnyomást, véd a szívbetegségek, a cukorbetegség és a rák ellen, csökkenti a stresszt, javítja a hangulatot, és hatékony a szorongás és a depresszió ellen.

Fotó: 123rf.com


A JAMA Psychiatry folyóiratban közzétett metaanalízis 15, több mint 190 ezer ember bevonásával készült tanulmányt elemzett, hogy megállapítsa, mennyi testmozgás szükséges a depresszió csökkentéséhez – írta a CNN online kiadása.
Az elemzés szerint azoknál a felnőtteknél, akik heti 1,25 óra élénk sétának megfelelő fizikai mozgást végeztek, 18 százalékkal alacsonyabb volt a depresszió kockázata azokhoz képest, akik nem mozogtak. A szerzők hozzátették, hogy heti 2,5 óra intenzív sétával már 25 százalékkal csökkent a depresszió kockázata.

 

Ezek lehetnek a depresszió jelei – Figyelj szeretteidre!

 

 


A testedzés előnyei akkor mutatkoztak meg legjobban, amikor valaki a teljes passzivitásból mozdult ki azzal, hogy beiktatta a testmozgást az életébe. Az ajánlott szintek feletti testmozgás azonban nem járt további előnyökkel.
A szerzők szerint eredményeik az életmóddal kapcsolatos ajánlásokat megfogalmazó egészségügyi szakemberek számára is fontosak lehetnek.
“Már heti háromszori séta is jobb mentális egészséget biztosít az embereknek, mintha egyáltalán nem mozognának” – hangsúlyozta Adam Chekroud, a Yale Egyetem professzora, egy hasonló, 2018-ban megjelent tanulmány szerzője.

Fotó: 123rf.com


Egy 2020-ban közzétett tanulmány pedig azt emelte ki, hogy még a könnyű testmozgás is segít megvédeni a gyerekeket a depresszió kialakulásától. A kutatás szerint napi 60 percnyi egyszerű testedzés 12 éves korban a depresszió 18 éves korban tapasztalt, átlagosan 10 százalékos csökkenésével volt összekapcsolható. A mozgásformák közé tartozott a futás, a kerékpározás és a gyaloglás, valamint olyan tevékenységek, mint a házimunka, a festés vagy a hangszeren való játék.

Forrás: ripost.hu

Forrás: Napidoktor.hu


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.