Hozza formába magát tavaszra!

Fogyókúra nagyon sokféle létezik. Vannak, akik arra esküsznek, hogy a húst csak zöldségekkel eszik, vannak, akik a káposztalevesben bíznak, és persze olyanok is akadnak szép számmal, akik száműzik a cukrot és a szénhidrátot az ételeik közül.

Azonban az igazán eredményes fogyás ennél azért összetettebb feladatot jelent. A témában Varga Dóra, az Életmód Orvosi Központ dietetikusa van a segítségünkre.

Fogyni-Hízni-és újra fogyni

Szinte mindenki próbálkozott már azzal, hogy leadjon néhány kilót. Ez egyeseknek könnyebben, míg másoknak nehezebben megy, amit befolyásol a genetika, a kitartás, és persze az ésszerű választás is. Sokan azonban azzal kell, hogy szembesüljenek, hogy a fogyásuk eredményes – vagy eredménytelen – volta mit sem ér, hiszen néhány héten – hónapon belül minden leadott kiló visszajön, és ráadásul sokszor még plusz kilókat is hoznak magukkal.

Foto:123rf.com

A jojó effektus ismert folyamat a diétázók körében, ami legfőképpen annak köszönhető, hogy túl szigorú a választott étrend, túl nagy energia megszorítást tartalmaz. Ha tartósan az alapanyagcsere alá csökken az energia bevitel, akkor az anyagcsere lelassul és a nagy erőfeszítések árán leadott kilók többszörösen tudnak visszajönni. A szervezetünk ideális működéséhez szükség van minden tápanyagcsoportra, így fehérjékre, zsírokra és szénhidrátokra is. Ha extrém mértékben lecsökkentjük ezen tápanyagok bevitelt, akkor különböző hiányállapotok, betegségek, emésztési problémák alakulhatnak ki.

Gyakori jelenség a fogyókúrázók körében, hogy azonnal akarnak megszabadulni a hosszú idő alatt felszedett plusz súlytól, és nem adnak időt a szervezetüknek. A tartós életmódváltás helyett éhezéssel, étkezések kihagyásával próbálnak megszabadulni a nem kívánatos kilóktól. Egy kisebb megszorításokat tartalmazó, kiegyensúlyozott, változatos étrendet magában foglaló életmódváltás esetén megtanulja az ember miből, mennyit, mikor lehet enni, hogyan kell bánni az egészséges alapanyagokkal, mely ételek fogyasztásának a mennyiséget kell csökkenteni, és mely ételekből lehet többet is enni.

allergias faradtsag

Foto:123rf.com

Esztétikum kontra egészség

Érdemes azzal is tisztában lenni, hogy hiába szeretne minden nő egy szupermodellre, és minden férfi egy fitnessmodellre hasonlítani, az alkatok – emiatt pedig az egészségesen fenntartható alakok – eltérőek. Természetesen mindenki elérheti, amit szeretne, de sokszor olyan irreális képeket kergetünk, melyek nem fenntarthatóak.

Varga Dóra, az Életmód Orvosi Központ dietetikusa elmondta, hogy a fogyás, és az elért eredmény megtartása összetett feladat. Mindenekelőtt a megfelelően kiegyensúlyozott, változatos, minden tápanyagcsoportot magában foglaló, élelmi rostokban, vitaminokban és ásványi anyagokban gazdag táplálkozással kell kezdeni. Ezt az étrendet azonban nem lehet általánosítani, hiszen minden ember más, így az igényei, és az ízlése is eltérő, tehát a diétát is egyénre kell szabni, akkor a leghatékonyabb.

Mielőtt bárki belevágna az edzésbe, érdemes átgondolni, pontosan mit is szeretnénk elérni és milyen út vezethet a leghatékonyabb eredményekhez.

6 tipp a szívbarát mozgáshoz

Az egészséges életmód – mely alapfeltétele a jó alaknak, és a kiegyensúlyozott, vidám hétköznapoknak – másik támasza a sport. Az áhított alak eléréséhez mindenképpen mozogni kell, méghozzá rendszeresen. Ez azonban nem is olyan könnyű, hiszen nem mindenki szeret futni, vagy edzőterembe járni. Szerencsére egy szakképzett edző vagy gyógytornász ebben is segíthet, hiszen az igényeinknek és a lehetőségeinknek megfelelő mozgásformát állít össze, ráadásul azzal is tisztában van, milyen típusú gyakorlatokat, milyen intenzitással és gyakorisággal végezzünk el.

Foto:123rf.com

Tényleg kell a szakember?

Sokan azért nem fordulnak szakszerű segítséghez, mert úgy érzik, a dietetikus, vagy éppen az edző segítsége nélkül is képesek összeállítani a számukra ideális étrendet és mozgásformát. Rengeteg fél információt, egymásnak ellentétes tanácsot lehet olvasni az interneten, újságokban, így érdemes az adott témakörben járatos szakember segítségét kérni, hiszen nem biztos, hogy ami az egyik embernek jó, az másnál is a várt eredményt fogja hozni.

Forrás: Életmód Orvosi Központ